Szöveggyűjtemény

Hogy mit nézek meg a világból, az az én világnézetem. Leírom, hogy szerintem mit jó és mit nem jó nézni ebben a világban.

2007. október

4: Jöttünk haza a gyermekkel, messziről hallottam, hogy apa VHK-t hallgat. Jó régen, már nem is emlékszem hehe járkáltunk koncertre, nagyon bírtuk. Aztán, még jóval a gyermek születése előtt megbeszéltük, hogy majd ezt nem fogjuk hallgatni, mert nem jó, mert a legjobb barátunk azt hitte, hogy ez suicid zene, ami neki mindegy már, de nekünk még nem. Valami nagy nyomora lehet most a férjemnek, mert normál nyomorok esetén egy Kusturica is elég. De mire elszántam volna magam a lelki élet ápolására, a gyermek megkérdezte, hogy "apa, miért orbitál a bácsi?", mely kérdés elég is volt a stresszoldáshoz.
A negyedik és az utolsó számot megjegyzem, szeretem, jó emlékek fűznek hozzá az Almássy téren. De azért hamar csere fog itt következni.

 

Folytatódik. Miért-korszak van. Interdiszciplinárisan igyekszem koherens, logikus, igaz válaszokat adni a megválaszolható kérdésekre. Például. Miért megy le a Nap? Hová megy le a Nap? Miért leszállt a köd? Miért forró a leves? Miért sír a baba? Miért fékezett a bácsi? Miért piros a lámpa? Miért ugat a kutyus? Mit visz a kamion? De miért? A nem megválaszolhatókra sajnos nincs mindig ötletem. Mit eszik a cica? Husit. Mit eszik a kutyus? Husit. Mit eszik a darázs? Virágot. Mit eszik a hajó? Ööö benzint. Mit eszik a kacsa? Halat. Mit eszik a hal? Vizet. Mit eszik a ház? Öööö. Nem eszik semmit. De mit mond a lepke? Mit mond a zsiráf? Mit mond a viziló? Öööö. Mit mond a kisvakond? Ezt legalább tudom, azt mondja, hogy ahoj.

Ha most rajtam múlna, módosítanám a Btk-t, a Be-t, az Rtv-t és az Alkotmányt a következőképpen:
Aki az emnullás autóút NagyDunaHídján a járművezetés szabályainak megszegésével balesetet okoz, és olyan pofátlan, hogy túléli, annak a kiérkező rendőr azonnali hatállyal köteles széjjeltépni a jogosítványát és behajítani a Dunába. Főbüntetésként életfogytiglani járművezetéstől eltiltásra kell ítélni, mellékbüntetésként megfontolható a feltorlódott kocsisor járművezetői általi nyilvános pofánvágás. Vita és tárgyalás nélkül.
Nem mellesleg országos népszavazást szeretnék a következő kérdésben: Egyetért-e ön azzal, hogy aki az emnullást a jelen kinézetében megtervezte és jóváhagyta, az hülye és monnyonle.

Amióta nekem is van, nem bírom elviselni, a gyerekek szenvedését. Szeretem Manu Chao számát, de ma láttam először, és utoljára. Kikészültem ettől a kliptől.
Egész délelőtt pakoltam, mert jövő héten - egy blogtársam hatására - megyek a fővárosi csecsemőotthonba, elviszem a gyermek kinőtt jó állapotú vagy sosem használt ruháit, cipőit, néhány könyvet, játékot (és a gyerekszigeten szerzett zoknikat) az ottani babáknak. Majd megpróbálok nem sírni hazafelé a kocsiban. Addig se nézek híradót, nem olvasok híreket, és kivonulok a világból is, vagy elmegyek Afrikába gyerekeket ölelgetni. Áááá kész vagyok.

Sokat autózunk, a gyermek meg én. Napi min. 60km/2h. A gyermek alapvetően jól tűri, születése óta hozzászokott a mindennapos utazáshoz, de a lekötözött két és fél évesek minden öntudatával és kreativitásával üti el az időt. Például enni-inni kér, én pedig vezetés közben adogatom hátra a keszket, kocsikeszket (kakaós keksz), kölesgolyót, ropit, és kulacsban vizet. Bonyolultabb élelmiszerek ki vannak csukva, mert nem humoros májkrémes ablakot törölgetni, csokimaszatos mancsnyomokat eltüntetni az első ülés hátulsó részéről vagy fél percenként egy nagy nyomással szökőkútszerűen szétfröccsenő kis dobozos őszibaracklevet felitatni papírzsepivel. Az autó hátsó része egyébként is úgy néz ki, mint egy játszótér tekintettel néhány plüssállatra, három-négy leporelló könyvecskére, egy katicás Samsonite gyermekhátizsákra és a jelentős mennyiségű kisautóra. Ezek jó szolgálatot tesznek az unalom ellen mondjuk három percig. Szerencsére érdekes útvonalon haladunk. Falu, autóút, nulláshíd, Duna, hatosút, rakpart, sok-sok különböző színű autó, érdekesebbnél érdekesebb tereptárgyak és élőlények. Ha a vezetéstől nem tudnék eléggé figyelni, akkor a gyermek kommentjeire hagyatkozom városnézésileg.
- Zőőőld, dudu mennie! Piros, nem dudu mennie! Anya, sárgán mentünk át! - Anyaaa, kék tutu, szia Thomas! - Anyaaa, meséld el a villamost, meséld el a zöld autót, meséld el a sok autót, meséld el a hidat, meséld el a motoros bácsit! - Odanézz traktooor! Odanézz naaagy daru! - A napocska elbújkált a felhő mögé. Itt vaaaan! Anya kérem a napszemüvegedet! Kérem a cumit! Monnyad két cicát. - Itt aarrra kell menni!!! Nem arra, arrrraaaa! Pizzát kell venni és arra kell menni (Campona felé).
Fentiekből kifolyólag többféle tevékenységet is választhatok a vezetés mellé. Vagy el kell magyaráznom, hogy miért nem arra megyünk, vagy mesélnem kell a sok-sok autóról, esetleg a buszvezető bácsiról, aki felkel reggel, és elmegy a végállomásra, aztán minden állomáson megáll, és az emberek leszállnak és felszállnak. Énekelhetek gyermekdalokat is, ha a gyermeknek úgy tartja kedve, márpedig úgy tartja. Ha halad a sor, akkor szoktam, ha több sávban állnak mellettem, akkor nem szoktam. Legjobb opció azonban, amikor rádiót hallgathatunk. (Zárójelben jegyzem meg a beállított adók jegyzékét: MR2 Petőfi Rádió 90%, a fennmaradó tíz százalékon osztozik a MR3 Bartók Rádió, a Rádió C, a Rádió Café és a Pont FM.) Ilyenkor is szoktunk énekelni, mert én szeretek énekelni. Gyermek is szeret énekelni, néha meg is lepődöm, hogy milyen jó ízlése van. A sor végeket énekli például hogy: szemembe, zsebembe, hajambaa, labamba.
Bírja még a Belga egyik refrénjét: az a baj, az a baj, az a baj.
Legjobb azonban, amikor a hiperkarma mindenki függ valamitől, mindenki függ valamitől szövegét énekli. Cumival a szájában :)
Iszonyat fárasztó reggel fél hatkor kelni, magamat elkészíteni, a gyereket felöltöztetni, dugóban bevezetni a városba, bemenni a bölcsibe, átöltöztetni, aztán berohanni melóhelyre, négyig megállás nélkül észt osztani, bölcsibe rohanni, átöltöztetni, dugóban hazavezetni, este fél hatra hazaesni. Fárasztó, de szórakoztató :)

« 2007. szeptember 2007. november »