Szöveggyűjtemény

Hogy mit nézek meg a világból, az az én világnézetem. Leírom, hogy szerintem mit jó és mit nem jó nézni ebben a világban.

2009. szeptember

Megnéztük a Becstelen Brigantykat. Szerintem angolul is hülye a címe. Részletekbe menőn nem bírom elemezni, hogy miért zseniális, de az. A méltató filmkritikusokkal mind egyetértek, és Brünnhilde a poszt végén megfogalmazta, hogy mire is gondolok. A zenéjét meg fogom rendelni asap. 

Egyrészt nem vagyok normális, amiért a Csepel-sziget déli részéről majdnem Szentendréig járok nyolcra dolgozni úgy, hogy közben a gyermeket ki-be dobálom a Batthyány térnél óvodába, mivel mindez három órát vesz igénybe per nap. De igyekszem kulturáltan szórakozni közben, ahogy itt néha említésre kerül. Viszont nem vagyok normális azért sem, mert ma például egy darab slusszkulccsal indultam el erre a túrára,  és ezt a budai alsó rakparton vettem észre. Az égvilágon semmi nem volt nálam, se pénz, se papírok, se telefon, se semmi. Az egész táskámat otthon hagytam. Ha rommá töröm az autót és magam is, akkor maximum a céges parkolókártyám sorszáma alapján tudtak volna azonosítani hosszas nyomozati munkával. Úgy látszik, most már az sem elég, ha felírok valamit, hogy el ne felejtsem, mert a másfél éves fekete soft Moleskine is a táskámban volt benne. Gyermeket kiraktam oviba, hogy legyen valami motivációm, (még jó, hogy fél nyolckor nem kell a parkolásért fizetni) aztán visszafordultam, és végigálltam a sorokat oda és vissza is. Tízre már benn is voltam. Kávéval indítottam, aztán jött is az ebéd. Fél ötkor elindultam a gyermekért az oviba, ahol kiderült, hogy reggel be kellett volna fizetni valamit, aminek kimentésére kénytelen voltam elmesélni, hogy mekkora hülye vagyok. Ezek után a nulláson baleset volt hazafelé, úgyhogy komppal kellett átkelni Százhalombattáról a szigetre á 1000 Ft. Nagy király voltam ma, szerintem.

Ja, egy valamire jó volt ez: a Radió Cafén már hetek óta húzták a népet azzal, hogy leadják a legeslegrosszabb magyar zeneszámot ever. Semmifélét nem árultak el róla, nagyon izgi volt. Pont nem hallottam volna a Karthago 30 év után c. számát, ami valóban wtf kategória. A sokk után szerencsére kinyilatkoztatták a legeslegjobb zenekart is, ami szerintük zene, szöveg, koncert kategóriában is a Quimby. Mivel szerintem is az, hát ennek nagyon örültem.
És este House just for the record.

Jaj annyi hülyeséget írnak össze az interneten, hogycsakna. Elmondom, hogy mi a baj az állami és önkormányzati cégek vezetőinek pénzével. Pl. vegyünk egy legalja másfél millát úgy, hogy nem rúgják ki, tehát nincs egy éves felmondási idő és végkielégítés (aka 18 MFt egyösszegben.). Ott van neki tehát a 18 MFt éves fizu. Az 50% prémcsi, ami azt jelenti, hogy az évi 18 MFt 50%-át megkapja még, kérdés nélkül. Ez már 27 MFt. Nettó mondjuk 15. Ott van az a kafetéria, amit minden dolgozó megkap, mondjuk majdnem fél milla/év. Mi van még ott, nem is tudom. Ezek az excel táblák amúgy hülyeségek, mert az pl. nincs fenn a neten, hogy mindegyiknek van céges kocsija, céges benzinje, amit már ne is szorozzunk be, felesleges (én a nettóm 20%-át benzinre költöm).

Nem az a baj, hogy ennyit keresnek, ha a versenyszférában lennénk, és a tulajdonos megengedné nekik azt, hogy ennyit keressenek, mert annyira frankón működik a cég. De a tulajdonosnak jelen esetben halvány lilája sincs arról, hogy mennyit visznek haza, ez a baj. Illetve kritikátlanul kap bárki-mindenki. Ha nem felelt meg egyik cégnél, akkor megy a másikhoz szintén vezetőnek. Nemám a munkaközvetítőbe.
Mondjuk a tulajdonosnak van egy csomó más kötelezettsége, amivel szintén nem törődik: egészségügy, rendőrség, oktatás, közlekedés ésatöbbi. Ja és velem se törődik. Se veled. Nem is tudom akkor én minek törődöm vele?

Gyermek önálló zenei ízléssel lepett meg a minap. Napok óta mondogatta az autóban, hogy anya, a felrobbanok zenét szeretném. Halvány fogalmam se volt mire gondol. Aztán tegnap reggel megszólalt a Budapest Bár a rádióban. Én nem reagáltam, gyermek viszont nagyon megörült, már az első pár sornál, hogy de anya, ez a felrobbanok zene. Ja? Tényleg. Aztán még közölte a következőket: ez az a bácsi, aki a nyikorog a szekért énekli, és a néninek nagyon tetszik az éneke, a bogár szeret rá táncolni (egy katica baba volt nála épp). Lenne igény Kiss Tibi Németh Juci gyereklemezre, csak gondoltam szólok.

Jó sokat akartam írni anyaságról, nőségről. Vagy időről, pénzről, boldogságról. De csak kevés okoskodásra van időm, mert dolgoznom kell, most épp sokat. Úgyhogy röviden.
Barátnőm egyszer dedikáltatott nekem Csernussal, aki felhívatott engem vele telefonon, mert személyes kontaktus nélkül nem dedikál. Jól meglepődtem, azt hittem készátverés. Az egy perc beszélgetést követően azt írta nekem Cs., hogy legyek sikeres nő, feleség és anya. Jól meglepődtem, kösszépen. Azt, hogy mi a dolgom a világban, azóta tudom, hogy szültem. Tudom, hogy mit szeretnék, még sok gyereket, és semmi mást, de nem engedhetem meg magamnak.
Sokismeretlenes ez az egyenlet. Ismerek nagyon sok sikeres anya nőt. Ismerek sikeres nem anya nőket is. Hárman közülük például még nálam is okosabbak. Az egyik penge agyú ügyvéd, mindent tud és mindenre emlékszik. A másik hihetetlenül kreatív szociális jogvédő, köztisztviselő.  A harmadik főfoglalkozására nézve ipari méretekben blogol, egyébként meg éli az életét. Egyikük se anya. Kettő közülük szingli, és szenved emiatt, a harmadik feleség, és jól érzi magát a bőrében. Tulajdonképpen tudok röviden is okosságot írni anyaságról, nőségről: minden ugyanaz másképpen, illetve az igazság odaát van. Az egyenlet egyensúlyba hozza magát, mert Neo nem létezik Smith nélkül. Szakirodalomban új link van, olvassatok galád apablogot is. :)

Asszem öregszem, mostanában pár óra alvást követően egyre többször felkelek, aztán úgy maradok. Férjem altatóval alszik, gyermek kulturáltan alszik, én nem alszom. Szombat éjjel se aludtam, és véletlenül elcsíptem a Szigorúan bizalmast. Nagyjából itt szerettem bele Russell Crowe-ba, annak idején, aztán a Gladiátor már csak rátett egy lapáttal. Az összes filmjét meg kellett szereznem. Nagyjából azidőtájt (2000) kezdtem el netezni. Akkor még nem volt youtube. Russell Crowe fórumokon dumáltam el egy csomó időt, és videókazettán kaptam meg egy kedves csajtól a Texast. Meg a Parkinson interjút. Aztán az első TOFOG cd-k jöttek. Olyan régnek tűnik az egész. Nem tudom, hogy a majdnem tíz év miatt tűnik régnek vagy az elavult technológia miatt :) Most youtube-n szinte minden fenn van. Ez az egyik kedvenc interjúm is; 60 másodpercben minden benne van, amiért rajongani bírok; a hangja meg a sármja is.

[Russell Crowe about South Park] « 2009. augusztus 2009. október »