Gyermek ugye szeptembertől elsős lesz. Áprilisban beiratkozás. Kb. október óta számtalan nyílt órát néztem meg, számtalan iskolában. Először csak annyi támpontom volt, hogy Budán legyen. Négy kerület sok iskolája után meg tudom fogalmazni, hogy végül mi alapján döntöttem:

  • legyen a tanító néni szimpatikus
  • először azt gondoltam, hogy inkább idős, mint fiatal
  • de aztán a legalább 15 nőből összesen kettő volt szimpatikus
  • az egyik pályakezdő
  • a másik olyan iskolában tanított, ahol az egy négyzetméterre eső celeb anyukák száma meghaladta az ingerküszöbömet
  • legyen minden nap testnevelés
  • de ne legyen sportiskola
  • legyen valami idegen nyelv
  • de az ne német legyen (hanem kizárásos alapon angol :)
  • és ne legyen túl komoly az első években
  • legyen az iskola szép
  • ne legyen lepukkant, sötét folyosós
  • legyen nagyon jó érzés ott lenni
  • inkább családias legyen, mint versenyistálló
  • ne legyen fizetős of course
  • ne legyen egyházi of course
  • az iskola honlapja legyen normális (mert szerintem igénytelenség, ha nem az) és lehetőleg bizalomgerjesztő
  • például a képek legyenek informatívak és adatvédelmi szempontból korrektek, valamint lehetőleg mosolyogjanak rajtuk a gyerekek
  • ennyi :)

Végül a pozitív szempontokat figyelembe véve kettő iskolát találtam, és azt választottam, ami régi épületben, de gyönyörű helyen van, óriási kerttel. Angol és mindennapi testnevelés van. Szinte bármilyen különóra van helyben. Pályakezdő a nagyon szimpatikus tanító néni. Családias, bizalmat sugárzó az egész. Ráadásul körzetes :) Ha csak annyit tesznek hozzá a gyermek életéhez az alsó tagozatban, hogy szeretni fogja a tanulás intézményét, jó kedvvel megy be, és jó kedvvel is jön haza, akkor jól döntöttem. Remélem :)

Kategóriák

Gyerekmese , Mindennap

Komment

Eddig 1 komment érkezett

  1. nannó:
    2011. 03. 07. 20:20

    Honlapjuk korrekt és igényes, a gyerekek mosolyognak...
    (és hogy még a büfé kínálatáról is van galéria! mindenre gondolnak)
    :)
    Ha pályakezdő (lesz szeptembertől?) a tan'tónéni, akkor hogyan sikerült vele bemutató órát látnod?
    Úgy tűnik, a nyelv és testnevelés igényeid tökéletesen ki lesznek elégítve.
    A környezetről és a közelségről nem is beszélve.

    Gyermek várja az új lépcsőfokot?

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.