Szöveggyűjtemény

Hogy mit nézek meg a világból, az az én világnézetem. Leírom, hogy szerintem mit jó és mit nem jó nézni ebben a világban.

Mindennap bejegyzései

Mindennapos vagy nem mindennapos. Ez van.

Ha jól összeszámolom a dolgokat körülöttem, akkor mindenképpen abszolút érték jön ki. Gyermeket például felvették abba az iskolába, ahová kellett. Örülünk Vincent. Akármikor elmegyünk a suli mellett autóval, megörül, és kiabál, hogy szia iskola, hamarosan jövök tanulni!!! Biztos minden hat éves ilyen motivált? Jó lenne, ha így érezné később is.

Azt hittem, hogy nehéz lesz majd kitalálni, hogy mi érdekli, mi az, amivel többet szeretne foglalkozni. De nem nehéz. Egész nap matekozik. Ez a hat éves ezres számkörben számol. Tegnap pl. meglátta a fogaskerekűt, és azt bírta kérdezni, hogy a fogaskerekűre vagy a gyermekvasútra való menetjegy kerül-e többe? Mondtam, hogy kettőnknek a gyermekvasút kb. 2000 Ft, a fogas kb. 500 Ft (fogalmam sincs, mennyi egy buszjegy). Erre kapásból rávágta, hogy: ó az csak a negyede, négyszer mehetnénk fogassal ugyanannyi pénzért, amennyiért egyszer a gyermekvasúttal. Ez normális hat évesen?

Az úgy volt, hogy darabos, elmozdulással járó ujjtörése volt a gyermeknek. Baleseti. Műtét. Négy nap bent. Egy hónap után drótszedés. Röviden ennyi volt.
Bővebben nem ennyi volt, hanem hogy egy pillanat nem figyelés, törés-zúzás, sírás-rívás, felismerés, mindenki magában anyázás, borogatás, azonnal sztk-ba rohanás, telefonálgatás, idegbetegeskedés, autóval szenvedés, röntgenre várás, idegeskedés, azonnal Balesetibe utalás, telefonálgatás, autóval szenvedés, parkolás, kartonozás, újabb röntgenre várás, ezt azonnal műteni kell és napokig bent kell maradni megmondást hitetlen arccal fogadás, de az anyuka is befekhet, viszont akkor nem hagyhatja el a kórházat megmondásnak örülés és hitetlen arccal fogadás, ruhákért hazarohanás, közben munkahelyre telefonálás, visszaérés, ezalatt műtétre előkészítés, ha az erek sérültek, akkor kérem amputálás, erre végképp bután nézés és semmit sem reagálás, és nem lehet leírni ezt az érzést, telefonálgatás, műtét alatt magunk elé bámulás, idegeskedés, telefonálgatás, idegeskedés, telefonálgatás, műtő ajtajának minden mozdulására felugrás, és még csak két órát írtam le :)
Ma már jobb mint újkorában. Sok IRL lenne, ha részletezném, ezért csak annyit mondok inkább, hogy persze sose kelljen megismerkednetek a Baleseti Gyermektraumával, és az ottani orvosokkal, de ha mégis úgy alakul, akkor nyugodjatok meg, mert a lehető legjobb kezekben lesztek. Nem tudom elég-e az előző mondat alátámasztására, de a gyermek vissza akar oda menni, műtétre.

http://www.origo.hu/lifenetwork/lifemagazin/20100427-ket-porgos-ora-a-baleseti-ambulancian.html

 

Gyermek ugye szeptembertől elsős lesz. Áprilisban beiratkozás. Kb. október óta számtalan nyílt órát néztem meg, számtalan iskolában. Először csak annyi támpontom volt, hogy Budán legyen. Négy kerület sok iskolája után meg tudom fogalmazni, hogy végül mi alapján döntöttem:

• legyen a tanító néni szimpatikus
• először azt gondoltam, hogy inkább idős, mint fiatal
• de aztán a legalább 15 nőből összesen kettő volt szimpatikus
• az egyik pályakezdő
• a másik olyan iskolában tanított, ahol az egy négyzetméterre eső celeb anyukák száma meghaladta az ingerküszöbömet
• legyen minden nap testnevelés
• de ne legyen sportiskola
• legyen valami idegen nyelv
• de az ne német legyen (hanem kizárásos alapon angol :)
• és ne legyen túl komoly az első években
• legyen az iskola szép
• ne legyen lepukkant, sötét folyosós
• legyen nagyon jó érzés ott lenni
• inkább családias legyen, mint versenyistálló
• ne legyen fizetős of course
• ne legyen egyházi of course
• az iskola honlapja legyen normális (mert szerintem igénytelenség, ha nem az) és lehetőleg bizalomgerjesztő
• például a képek legyenek informatívak és adatvédelmi szempontból korrektek, valamint lehetőleg mosolyogjanak rajtuk a gyerekek
• ennyi :)

Végül a pozitív szempontokat figyelembe véve kettő iskolát találtam, és azt választottam, ami régi épületben, de gyönyörű helyen van, óriási kerttel. Angol és mindennapi testnevelés van. Szinte bármilyen különóra van helyben. Pályakezdő a nagyon szimpatikus tanító néni. Családias, bizalmat sugárzó az egész. Ráadásul körzetes :) Ha csak annyit tesznek hozzá a gyermek életéhez az alsó tagozatban, hogy szeretni fogja a tanulás intézményét, jó kedvvel megy be, és jó kedvvel is jön haza, akkor jól döntöttem. Remélem :)

Szóval voltam, és jó érzés volt :) Csupa korombeli, hozzám hasonló ember, nagyon sokan, hömpölyögtek, mosolygó biztonsági őrök, mosolygó ügyintézők, pár perces sor, elképesztő volt. Egy kedves kollégám szerint azon mosolyogtak, hogy háhá na neked se lesz pénzed öreg korodban :) De nem is. És nem is érdekel. Erre a pár percre tényleg emlékezni szeretnék egész életemben. Jó volt és kész. OV, a kormány, az összes politikus, konkrétan mindenki bekaphatja.

Ma arra ébredtem, hogy magán nyugdíjpénztári tag szeretnék maradni. Márcsak dacból is. Kénytelen voltam végigolvasni a jogszabályt. Jó, kalkulátorokkal is játszottam, és arra jutottam, hogy 1) anyám nyugdíj előtt halt meg, 2) képtelenség kalkulálni, a legpesszimistább számok közt sincs nagy különbség 3) képtelenség kalkulálni, mert egy tollvonás és az egész más színben tűnik fel 4) a magánnyugdíj pénztárban lévő pénzt legalább megörökölheti a gyermek. Ez az igazi érvem, a többi nem érdekel. Asszem utolsó napi hosszú sorokról olvastam az indexen.

 

 

Nem kell aggódni, nem fogom jogi szempontból aprólékosan elemezni a médiatörvényt, mint ahogy a nyugdíjtörvényt se voltam hajlandó végigolvasni. Ez a Cohn-Bendit mindig is vonzotta a fantáziámat, EU-jogból sokat tanultunk róla... A főszereplésével látható alábbi francia rövidfilmet küldeném mindenkinek. Lájk.

Egyébként ennyit még nem nevettem szilveszter éjfélkor... Az volt a program, hogy kettesben tüzijátékokat nézünk, társasozunk, és ez este hattól sikerült is. Tízig legalább ötvenet láttunk. Akkor aludt el a gyermek. Éjfél előtt már nem bírtam felkelteni. Kimentem az erkélyre, aztán óriás színes hangos orgazmusok lettek körülöttem, mindent láttam. Átláttam Pestre, ki a külvárosokba, mögöttem a hegytetőn, előttem és mellettem a hegyoldalakban. Rájöttem, hogy lemaradtam a himnuszról is. És ennek aztán végképp örültem. Hát minden év fordulóján totál depis voltam eddig. A himnusz alatt végigment az agyamon az egész év, többnyire nem túl jó emlékek... Most meg álltam az erkélyen, cigiztem, pezsgőztem, és hangosan nevettem.

Egyébként himnuszt hallgatni mondjuk olimpiai aranyérem tv közvetítéskor jó. De szilveszter éjfélkor sosem fogom többet meghallgatni.

Idén ez ment helyette, just for the record :)

 

too lost in you

Röviden ez az év, először a blogstatisztika:

A legtöbbet klikkelt keresőszavak

Traktor (évek óta ez vezet... érthetetlen :)
Bob the builder (sok verzióban)
Mese
Micimackó
Orángután (orangutan)
Barney és barátai (and friends minden verzióban)
Magyar urak jőnek Buda városába (így)
Állatkerti útmutató
Babás képek (hát az itt nincs is)
Látszik egy tüskés hát (ez a legjobb sor ebben a dalban, tényleg :)

Legtöbb link blogból:

teodora.freeblog.hu
astory03.freeblog.hu
ajandekravarva.freeblog.hu
apablog.freeblog.hu
norico.freeblog.hu

Nem_blog és Google linkek :)

bear-grylls-shirtless (ez többszázas nagyságrendben hehe)
mikulás
traktor
baba.miner
kisvakond.lap
thomas.lap
kalaka.lap

Előző statisztikákhoz képest új hely: http://gyerekdal.hu

2010 legfontosabb irl: Idén egyszercsak elköltöztem a gyermekkel, a hegyre... és minden a helyére került :)

 

Még ha nem is brutálisan sűrűn, de inkább itt folytatom. A főcímzenéből kiszedtem azt a mondatot, hogy "a gyermek világnézete is az enyém egy ideig még...", mert ez az idő eljött. Márminthogy, már nem az enyém. Nem telt bele hat év. Csak szólok. Nem egykönnyen dolgoztam fel. Kicsit lassan esnek le a dolgok, de már mind lent vannak, lentebb nem is lehetnének, úgyhogy köszi mindenkinek a kitartó ittmaradást :) Az se volt könnyű menet, amikor rájöttem, hogy a hasamban egy gyerek van, ketten vagyok, és ez így fog maradni, amíg világ a világ. Most ősszel kezdett derengeni, hogy a szimbiózis sok szálon megszűnt. Most is ketten vagyok, de ez már nem tőlem függ...

Amíg ezen agyaltam magamban, három hónap alatt egy csomó dolog történt, amit esetleg feldolgozok itt is. Például iskolaválasztás, például baleseti sebészet, például költözés. Na jó is, hogy leírtam, mert ezt a hármat inkább mindenképpen kibeszélem magamból. Fel is írom most, hogy el ne felejtsem. És vennem kell egy jövő évi Moleskine-t...

A lehetőségekhez képest boldog ünnepségeket és évfordulót kívánok mindenkinek.

Négy éve írom ezt a blogot, most befejezem. Ezt. Lehet, hogy kezdek másikat. Tisztára szentimentális lettem, most mondat közben hehe, szóval beszúrok valami zenét búcsúzóul, ami ma ment például, kocsiban, gyerekkel.

Statisztikát képtelen vagyok gyártani, de szerettem a gyerekzenéket gyűjteni, meg leírni a gyerekkel kapcsolatban rámragadt okosságokat. A terhesség, szülés, gyermekágy, baba- és kisgyerekkor végigjátszása mehet burokban, elszeparáltan, okosan, ügyesen. Nem nagy kunszt :) Van net, csomó mindent fejünkbe lehet tölteni, ha kiválasztottuk, hogy nagyjából mit akarunk megnézni a világból. De eljön az a korszak, amikor már hiába nézem a világot, a kis szimbiótának saját világnézete lett közben. Egyébként majdnem én is felnőttem ennyi idő alatt.

Szóval sziasztok. F. :)

Taio Crzz - Dynamite

Quimby: Nyina

Just for the record: középső csoportnak vége, megyünk Xerocambosba (Kréta) jövő héten. Munkahelyemen kormányváltás van, de szolidabb a helyzet, mint szokott lenni. Meleg nyár lesz sok esővel. Szomszédok vagy füvet nyírnak vagy flexelnek, vagy lagzilajost hallgatnak. Most éppen utálok mindent és majdnem mindenkit, de ez nem fog sokáig tartani, szokás szerint. Remélem.

Annak a preanyakori elhatározásomnak, hogy a lehető legkevesebb tévét pláne disney-ket aztán soha, majd például annak az postszüléskori elhatározásomnak, hogy rendszeresen írok blogot, nem sok eredménye lett. Utóbbi elhajlás azzal igazolható, hogy a munka már a blogolás rovására megy, még annyi szabad időm sincs, hogy képeket vagy linkeket keressek például ehhez a poszthoz. Előbbi pedig úgy alakult, hogy a gyermek nevelésének folyamatában megváltozott a sziklaszilárd véleményem, hovatovább rajongani is kezdtem a következő disney pixar tudomisén filmalkotások irányába, mivel folyamatosan nézzük őket úgyismint:

Jégkorszak 1-2-3
Verdák
Dino (Aladáros)
Őslények országa sorozat
Micimackó minden mennyiségben
Némo nyomában
101 kiskutya

Ezen felül kiemelt fogyasztói vagyunk a Magyar Népmesék, Kisvakond, Thomas, Éliás, Pom-Pom, Kockásfülű nyúl, Jamie és a csodalámpa, Lolka Bolka, Vizipók, Mikrobi, Nagy hohoho horgász, Mézga Géza, Pampalini és egyéb most eszembe nem jutó meserengetegnek, mind dvd-n, mind youtube-n, mind mesetv-n (egyszervolt).

Tv-csatornák közül a bebe tv még esténként belefér, Jim Jam megy, Minimaxot csak ha nagyon jó mese van rajta, többi kicsukva.

Lefekvéskor pedig a régebben itt már írt, saját magam által kitalált "két cica" című remek alkotásból alakult "két csiga" című mesét kell elmesélnem, akik mindenféle (gyerekszobában fellelhető) állattal találkoznak, akiket a gyermek elbáboz és megszemélyesít, és a világ végén lévő játszóteret keresik, és közben nagyon bátrak és száz dolog is történik velük, amíg végül elérnek arra a nyomorult játszótérre, és én már elalszom, és a gyermek meg szépen a helyére pakolja az állatokat, leoltja a villanyt, és betakarja magát.

A címről jut eszembe, hogy akkor most pedig saját magam motiválása végett ezúton büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy legalább havonta írok ide valamit, ami szabad szemmel is látható.

Megnéztük a Becstelen Brigantykat. Szerintem angolul is hülye a címe. Részletekbe menőn nem bírom elemezni, hogy miért zseniális, de az. A méltató filmkritikusokkal mind egyetértek, és Brünnhilde a poszt végén megfogalmazta, hogy mire is gondolok. A zenéjét meg fogom rendelni asap. 

Egyrészt nem vagyok normális, amiért a Csepel-sziget déli részéről majdnem Szentendréig járok nyolcra dolgozni úgy, hogy közben a gyermeket ki-be dobálom a Batthyány térnél óvodába, mivel mindez három órát vesz igénybe per nap. De igyekszem kulturáltan szórakozni közben, ahogy itt néha említésre kerül. Viszont nem vagyok normális azért sem, mert ma például egy darab slusszkulccsal indultam el erre a túrára,  és ezt a budai alsó rakparton vettem észre. Az égvilágon semmi nem volt nálam, se pénz, se papírok, se telefon, se semmi. Az egész táskámat otthon hagytam. Ha rommá töröm az autót és magam is, akkor maximum a céges parkolókártyám sorszáma alapján tudtak volna azonosítani hosszas nyomozati munkával. Úgy látszik, most már az sem elég, ha felírok valamit, hogy el ne felejtsem, mert a másfél éves fekete soft Moleskine is a táskámban volt benne. Gyermeket kiraktam oviba, hogy legyen valami motivációm, (még jó, hogy fél nyolckor nem kell a parkolásért fizetni) aztán visszafordultam, és végigálltam a sorokat oda és vissza is. Tízre már benn is voltam. Kávéval indítottam, aztán jött is az ebéd. Fél ötkor elindultam a gyermekért az oviba, ahol kiderült, hogy reggel be kellett volna fizetni valamit, aminek kimentésére kénytelen voltam elmesélni, hogy mekkora hülye vagyok. Ezek után a nulláson baleset volt hazafelé, úgyhogy komppal kellett átkelni Százhalombattáról a szigetre á 1000 Ft. Nagy király voltam ma, szerintem.

Ja, egy valamire jó volt ez: a Radió Cafén már hetek óta húzták a népet azzal, hogy leadják a legeslegrosszabb magyar zeneszámot ever. Semmifélét nem árultak el róla, nagyon izgi volt. Pont nem hallottam volna a Karthago 30 év után c. számát, ami valóban wtf kategória. A sokk után szerencsére kinyilatkoztatták a legeslegjobb zenekart is, ami szerintük zene, szöveg, koncert kategóriában is a Quimby. Mivel szerintem is az, hát ennek nagyon örültem.
És este House just for the record.

Jó sokat akartam írni anyaságról, nőségről. Vagy időről, pénzről, boldogságról. De csak kevés okoskodásra van időm, mert dolgoznom kell, most épp sokat. Úgyhogy röviden.
Barátnőm egyszer dedikáltatott nekem Csernussal, aki felhívatott engem vele telefonon, mert személyes kontaktus nélkül nem dedikál. Jól meglepődtem, azt hittem készátverés. Az egy perc beszélgetést követően azt írta nekem Cs., hogy legyek sikeres nő, feleség és anya. Jól meglepődtem, kösszépen. Azt, hogy mi a dolgom a világban, azóta tudom, hogy szültem. Tudom, hogy mit szeretnék, még sok gyereket, és semmi mást, de nem engedhetem meg magamnak.
Sokismeretlenes ez az egyenlet. Ismerek nagyon sok sikeres anya nőt. Ismerek sikeres nem anya nőket is. Hárman közülük például még nálam is okosabbak. Az egyik penge agyú ügyvéd, mindent tud és mindenre emlékszik. A másik hihetetlenül kreatív szociális jogvédő, köztisztviselő.  A harmadik főfoglalkozására nézve ipari méretekben blogol, egyébként meg éli az életét. Egyikük se anya. Kettő közülük szingli, és szenved emiatt, a harmadik feleség, és jól érzi magát a bőrében. Tulajdonképpen tudok röviden is okosságot írni anyaságról, nőségről: minden ugyanaz másképpen, illetve az igazság odaát van. Az egyenlet egyensúlyba hozza magát, mert Neo nem létezik Smith nélkül. Szakirodalomban új link van, olvassatok galád apablogot is. :)

Asszem öregszem, mostanában pár óra alvást követően egyre többször felkelek, aztán úgy maradok. Férjem altatóval alszik, gyermek kulturáltan alszik, én nem alszom. Szombat éjjel se aludtam, és véletlenül elcsíptem a Szigorúan bizalmast. Nagyjából itt szerettem bele Russell Crowe-ba, annak idején, aztán a Gladiátor már csak rátett egy lapáttal. Az összes filmjét meg kellett szereznem. Nagyjából azidőtájt (2000) kezdtem el netezni. Akkor még nem volt youtube. Russell Crowe fórumokon dumáltam el egy csomó időt, és videókazettán kaptam meg egy kedves csajtól a Texast. Meg a Parkinson interjút. Aztán az első TOFOG cd-k jöttek. Olyan régnek tűnik az egész. Nem tudom, hogy a majdnem tíz év miatt tűnik régnek vagy az elavult technológia miatt :) Most youtube-n szinte minden fenn van. Ez az egyik kedvenc interjúm is; 60 másodpercben minden benne van, amiért rajongani bírok; a hangja meg a sármja is.

[Russell Crowe about South Park]

Az autóban rádiózási szokásaim most nyáron kicsit megváltoztak, mivel a gyermek otthon tölti idejét apukájával vagy annak anyukájával, és én egyedül utazom ezen a vonalon, így simán azt hallgatok, amit akarok, nem kell a közlekedési hírek fontosságát ecsetelnem, ha egy kis felnőtt tartalomra vágyom (vágyok? mindkettő hülyén hangzik).
Reggelente totál rászoktam a milliók reggelire.  Nem mintha közelről megérintene a pénzpiac, de olyan okosakat beszélnek ezek a fiúk, hogy jó hallgatni. Az ostobaság más adókon iszonyúan fáraszt, az ostoba beszéd uncsi zenékkel spékelten meg már minősített eset. A rádiócafén a zenei felhozatal príma, mást le se mernék írni, kismértékű mai_zenei alultájékozottságomban, héllóhélló mikezek kikezek. Egyszóval mindenképpen úgy érzem, hogy kapok valamit és sokkal több leszek, mire kiszállok az autóból a munkahelyem parkolójának -2 szintjén, mint voltam, amikor beszálltam az autóba otthon. 

Mostanában hardatwork, alig van időm. Nem vagyok tipikus jogász, klasszik ügyvédnek egyáltalán nem is bírom elképzelni magam, már a magas sarkú cipő huzamosabb hordása is idegesít, nemhogy a kiskosztüm. Persze egy csupaüveg egyterű mélyparkológarázsos irodaházban kénytelen vagyok kinézni valahogy, mert a cicusok egyre többen vannak, ráadásul egyre idősebb vagyok, a cicusok meg egyre fiatalabbak. Kábé olyan fiatalok most, mint amikor én odakerültem a céghez, és néztem a mostani korombeli nőket, hogy debénák. Amúgy a munkám se tipikus jogi munka, inkább olyan jajdejó, hogy jogász vagy, megspórolunk egy csomó időtpénztveled típusú munka. Amire a legnagyobb szükségem van közben, az a tapasztalat, és a munkatársak bizalma, elismerése, amivel vagy ami miatt irányítani tudom a folyamatok alakulását. És ezzel szintén megspórolok egy csomó időtpénzt a főnököknek. Ha lenne valaki, aki csomó időtpénzt spórolna nekem, vagyis előteremtené helyettem, és lenne sok időm és sok pénzem, akkor egyáltalán nem dolgoznék semmiféle cégnek semmiféle irodaházban, akkor (btw szülnék még egypár gyereket) leginkább ilyenek olvasásával tölteném az időmet:

Lécci-lécci hadd legyek én M-ügynök! (MIB.II.)