Szöveggyűjtemény

Hogy mit nézek meg a világból, az az én világnézetem. Leírom, hogy szerintem mit jó és mit nem jó nézni ebben a világban.

Görögország bejegyzései

Megérkeztünk Sartiból a magyar tenger partjáról. Sűrű ambivalens érzéseim voltak végig, néha sznob nézéssel csillapítottam magam. Mert a hely szép, jó. A Chalkidiki félsziget Sithonia ága gyönyörű, majdhogynem olyan benyomást keltett, mint a Pelopponésszosz. A tengerpart szuper homokos, lassan mélyülő, kristálytiszta, kicsit hullámos, jók a kilátások a tenger felé is, meg a szárazföld felé is. De. Egyrészt Görögországban se volt jó az időjárás, mint ahogy itthon se. Igaz, hogy a tengerparton azért kicsit máshogy veszi ki magát az eső, mert a tenger feletti légtömegek konkrétan megzabálják a felhőket, illetve a vihar se tart egy óránál tovább. Másrészt iszonyú sok a magyar. Gyakorlatilag tele van magyarokkal. Természetesen az iq-ninja fajtából. Csöpögős girosszal ruhaboltan zabálós, külföldi nyelven nem beszélős, idegenvezető nélkül meghalós. Külön kellett vadászni olyan éttermet, ahol nincs magyar pincér. Direkt angolul beszéltem, ha csak lehetett. Kelet-európai dömping van, ennek megfelelő színvonallal. Szerencsére a közvetlen szomszédaink jófejek voltak, ők is inkább meglepettnek tűntek, a nem nagyon barátkozós fajtából. Két helyen is laktunk, a lefoglalt szállás egy konkrét fos volt, a prospektus szerint az alatta lévő pizzéria nem zavarja a nyaralók nyugalmát. Hát az nem is zavarta, de a három másik étterem, ahol magyarok üvöltöztek, valamint a déltől hajnal kettőig latin tuctuc zenét nyomató latin bár egy kicsit igen. Ha még social club ment volna, vagy legalább enrique, esetleg cincogós görög diszkó, de nem. Dobmegabasszus. Mindegy, ha épp aludni akartunk, az ablakokat becsuktuk, klímát bekapcsoltuk. Aztán másodjára helyben egy perc alatt találtunk egy az előzőhöz képest hiltont 30 eur-ért pernap. Az jó volt és csendes és folyt a víz is.
A gyermek mindebből nem sokat vett észre, aludt, amikor aludni kellett, fürdött, amikor fürdeni kellett, ha rossz idő volt, akkor meg benyomtunk egy dvd-t a laptopba. Stílszerűen a Jégkorszakot kérte a legtöbbször. Az utat remekjól viselte, 14 óra oda, 15 vissza (Thessalonikiben bénáztam egy kanyart). Szerbiában király OMV és MOL kutak vannak, játszótérrel. Határokon pikk-pakk átjutottunk, csacsogtunk is velük délszlávul. Mobilinternetet nem használtuk, hanem internet caféban néztük általában az időjárást (fél óra 1 eur + egy frapé 2 eur). Ettünk sok muszakát, giroszt, galaktoburikot, oktopuszt, kalamarit, mittudoménmit. Én pihentebben jöttem vissza, mint ahogy odamentem, jól esett a semmittevés, nem hiányozott a netezés, se semmi, szóval jó volt. De nem vágyom oda vissza többet. Jövőre megint Tolo, vagy Dél-Krétán Xerocambos lesz, mert azért az az igazi.

Még gyermek: egyik este vitatkoztunk az apjával valami semmiségen (hová üljünk be vagy valami ilyesmi), apja leült egy padra, hogy nem jön velünk tovább, mert hülye vagyok. Én továbbmentem a gyermekkel, és puffogtam magamban, hogy "apád mekkora egy paraszt". Erre a gyermek a kezemet fogva:
- Anya ne mondd ezt apára.
- Jó, nem mondom, de az a baj, hogy igazam van.
- Igazad van anya. De apának is.
Majd sztoikus nézéssel rámutatott egy pizzériára, ahová szó nélkül beültek vele az idióta szülei. Finom volt a görög pizza, ropogósra sütik a tésztáját.

Már kicsit nagyon nem bírom agyilag. Kedélyjavítóként finn gyártású magnéziumot szedek. Munkahelyemen már régóta diliház van. Se koncentrálni nem tudok, se motivált nem vagyok, se semmi. Szorongok a semmitől. Oviban mától nyári szünet van. Pénteken megyünk tehát nyaralni. A nagy gazdasági világvásárra tekintettel ólcsónemdrága akciót néztünk ki. Görögországban. Néztünk mi más országot is, de megint ez lett a vége. Tizenegyedik. Sarti lesz, mert homokos, és nincs messze. Északon nem olyan jó, sok a magyar, kevés a kopárság, nincsenek 4000 éves kövek, se kabócák, de Tolo ká messze van, Dél-Kréta meg még drága repülővel. Nyár végén még reménykedünk valamelyikben. Autóval megyünk, azt hiszem éjszaka. Stevie megbízhatóan frissítette az ultramegbízható itinerét, ráalszunk előtte való nap, mi baj lehet? Százezerféle baj lehet, amitől szorongok természetesen. 1200 km megállás nélkül, keresztül a Balkánon. Alig várom :)

Jovano Jovanke  

Disko partizani

Odafelé Stevie méltán népszerű leírásának szemem előtt tartásával navigáltam az én drága jó uramat, akinek mindig elfelejtem, hogy van némi kis pánikrohama, kapu illetőleg kereszteződés esetén. Ezért is lehetett, hogy megfelelő áhitattal ültünk néma csendben hátul a gyerekkel, végig. Aki is példás magatartást tanúsított, végig. Néha teljesen kitekert pózban, mondat közben, bekötött állapotban képes volt elaludni, akkor jó volt, mert akkor nem lehetett se megszólalni, se pánikrohamot kapni.
Szerbia, Macedónia útvonalban semmi gáz nincs, hacsaknem a határok. Kissé elszoktunk már az efféle hülyeségektől, például sor mellett őgyelgő fegyveres tinédzser rendőr. Tisztára felesleges amúgy, mert csak a szerbek mutattak érdeklődést az útleveleink belseje iránt, a görög határőr például csak kívülről nézett rá, ami azért jó, mert a magyarországi schengeni határ öt óra (is lehetett volna visszafelé), de a görög schengeni határ így csak öt másodperc volt. Gondolom, valami fordítási hiba lehet a schengeni szerződések különféle nyelvi változataiban.

Makrigialos falu elég kedves hely. A szállásunk kívülről elég jól nézett ki, belülről pedig nem. Tranzitszállásnak se megy el, hát még két éjszakára. Ájulásos alvás után másnap reggeli tengerbe rohanáskor az első percben szereztem egy ostorcsapásszerű medúzacsípést, aztán körülnéztem, hogy ja, senki nem fürdik. Ezek után a délutáni vacsora alkalmával az északi szokásoknak megfelelően mustárral és ketchup-pel akarták adni a girost. Na én ekkor már tudtam, hogy visszafelé nem erre jövünk. A délután többi részét a szálloda medencéjében töltöttük, valamint megismerkedtünk egy gyermekhez korban illő kisfiúval, akit Herkulesnek hívtak, és voltunk játszótéren is.

Tolóba harmadik nap hajnalban indultunk, hogy meg tudjuk nézni a mükénéi kori Orchomenost, ami a Thermopülai szorostól kicsit délebbre van Athén felé, de nem ugyanaz az Orchomenos, mint a Pelopponésszoszon, mert ugye ezek két különböző helyen vannak, de hogy miben is különböznek valójában azt sose tudjuk meg, mert nem találtuk meg. Legalább tíz percet kerestük, ennyi a férjem tűrőképessége. Vagyis lefordultunk az E75-ről, autóztunk 20 km-t, beértünk O. faluba, a szokásos archeológiai útjelző táblákat követtük, de csak bizánci kori dolgokat találtunk, ami fúj, mert nem elég régi. A fellegvárat nem találtuk, talán mert fent volt a hegyen, de a hegy lábánál nem nagyon voltak táblák, csak néhány kóbor macska. Úgyhogy visszafordultunk az E75-re, irány Athén, aholis Elefsina kiírásnál kell lefordulni, amit idegesen simán el lehet nézni, de résen voltam.

Aztán a Korinthoszi csatornán átérve elkapott minket az az érzés, ami ilyenkor el szokott kapni minket. Innentől ez már egy másik világ. Argolis – nekünk legalábbis – az a hely, ahol jó lenni. Olyan hangosak a kabócák, nem is emlékeztem, hogy ilyen durván üvöltenek, de egy-két nap alatt simán hozzászoktam. Nem akarnám tovább fokozni, de a Nemea utáni leágazástól már egyszerűen összehasonlíthatatlan a levegő, balra Mükéné, mindjárt Nafplion, hirtelen Tolo. Hihetetlenül jó hely, még az olaszok is ide járnak hétvégére. Komolyan mondom több a digó, mint a görög.
A strandja abszolút gyerekbarát. Pár méter széles part, amit a végén hegy szegélyez, onnan elfutni nem lehet. A víz kristálytiszta, még egyszer leírom, mert ez annyira durva, hogy: kristálytiszta. Feszített víztükör. A gyermek a langyos hullámszéleken tartózkodott folyamatosan, úszógumiban se sodródott többet plusz mínusz tíz méternél, kifelé meg nem tudott jönni, mert forró a homok. Ilyenformán jól elvoltunk minden délelőtt, én döglöttem a napon, uram úszkált, gyermek kulturáltan egyedül szórakozott. Egy körül felmentünk, ettünk valami akármit, aztán aludtunk kábé ötig. Utána hétig megint strand. Fel zuhanyozni, le sétálni, enni. (Éttermekben példás magatartást tanúsított, giroszból kiszedett húst evett külön sültkrumplival és a görög saliból kiszedett uborkával plusz szívószálas üdítő.) Aztán alvás. Este tíztől reggel hétig. Ez ment nyolc napig. Kiolvastam két Agatha Christie-t, megettünk egy csomó jó kaját, elszórtunk egy zsák pénzt hülyeségekre, például fagyi, nyalóka, homokozójátékok, zenélő kínai műanyag mobiltelefon cukorkával (1,5 EUR, hülyének is megéri, hát még egy tündér kisfiúnak).
Megnéztük Mükénét, Tirünszt, fagyiztunk és játszótereztünk Napflionban, valamint a Toloi iskola mellett. Gyermek abban a korban van, amikor nem tűr ellentmondást, minden játékkal ő játszott, pedig tele volt a tér. Én gondolatban játszottam, azzal, hogy mi lenne ha ide járna iskolába. Balra a giroszos, jobbra a szálloda, szemben a tenger. Uram valami napágykipakoló lenne, én meg mondjuk az internet caféban dolgoznék.
Ez egy nagyon jó honlap, külön kiemeltem Mükénét és Tirünszt.
http://odysseus.culture.gr/h/3/eh351.jsp?obj_id=2573
http://odysseus.culture.gr/h/3/eh351.jsp?obj_id=2382

Szállás: Terra Reisen-en keresztül a John and George szállodának a megtévesztés miatt Aris névre hallgató apartmanjában laktunk. Valójában a szálloda saját apartmanja volt, nem az Aris, illetve az ugyanilyen nevű (tehát Aris) hotel, az nem ugyanez, hanem az a kis strand első épülete. 220.000 Ft volt összesen, kábé 100 EUR/nap. De olyan is volt. Öregek vagyunk már a gagyi meg a lutri szállásokhoz, ami vagy nem jó vagy nem jó általában. A görög amúgy se egy nagy lakóingatlankultúra, ők ugye inkább színházban meg sportcsarnokban királyok. Ennek megfelelően a lakások, szállások, apartmanok, desőt a hotelek is szigetelés, ajtózsanérozás, csempeillesztés és derékszög nélkül készültek. Nem is ezért szeretjük őket, szóval nem baj ez, csak fárasztó. Ezért a sok éves tapasztalat miatt a John and George méregdrága szobái mellett döntöttünk, szerencsére. (Két szoba, egy étkező, egy előszoba, egy fürdő bidével ehhehe, és a két szobából egy hatalmas tengerre nézős szivacsospárnás fémszékes erkéllyel.)

Tolóba mindenképpen valami autóval kell menni, mert Athéntól elég messze van, a taxi-transzfer 100 EUR. Akkor már a bérelt autó is jobb, mert az két hétre nagyjából 500 EUR. De repjeggyel együtt az meg már meglehetősen sok eur, úgyhogy a legolcsóbb megoldás az, ha saját autóval gurul végig az ember a Balkánon. Autó jól bírta, de utolsó előtti-előtti napon leesett a belső visszapillantó tükör. Aria faluban, az Epidavrosi leágazás után száz méterrel Napflion felé találtunk autószerelőt. Először bementünk egy jól kinéző Bridgestone feliratú helyre, ahonnan tovább küldtek egy electric auto nevű helyre, kb. 100 méterre. Onnan visszaküldtek Makis Karougos nevű helyre, de ezt már kedvesen lebetűzték meg leírták, mert franc se tudja kiolvasni gyorsan a görög betűket. Ez se volt messzebb száz méternél, de eleve nem vettük számításba, mert konkrétan egy roncstelep volt. Miután bementünk kijött két jómunkásember. Uram orruk alá nyomta a leesett tükröt, és szép lassan magyarázta nekik, hogy im-busz-kulcs. Látod? Im-busz-kulcs. Ephariszto. Megértette, megragasztotta, beimbuszkulcsolta. Én közben nézegettem a gyermekkel a kóbor macskákat, és szorongattam a húsz valamint ötven euróst, gondolván, hogy Magyarországon egy külföldi rendszámú autó ideges sofőrjétől minimum tízezret leakasztanak. Makis Karougos azonban azt bírta mondani végül, hogy öt euró, és visszaadott tizenötöt a húszasból. Állam leesett. Ráadásul másnapra visszarendelt minket ellenőrzés végett. Kiakirály.
Másik ilyen bakker-mik-vannak élményem akkor volt, amikor épp ültünk a fagyizóban Toloban, és megérkezett egy ember, tízezer lufival a kezében. Gyermek tágra nyílt szemmel nézte egy ideig, mert nem értette minek ennyi lufi a bácsinak. Én épp nem akartam felvilágosítani, mert épp elég hülyeséget vettünk neki így is, úgyhogy közömbös arccal néztem magam elé. Aztán amikor megfordult az ember, láthatóvá vált egy táskarádiószerű nyugtaadó gép a hátán. Nyug-ta-a-dó-gép. A lufis cigánynál. Kikészültem, komolyan.
Interneteztem is, néha a délutáni alvás alatt. A kompjegyet is online terveztem lefoglalni, mert úgy is le lehet. Aztán végül nem lehetett, mert a paleologos lefagyott. Miután két napig néztem és egyeztettem, hogy melyik komppal is menjünk, miután lemértem az autót, mert még a hosszát is meg kellett adni, miután kitöltöttem az ezer adatunkat négy oldalon keresztül okéztam és nexteztem, és végre a book now gombra böktem, akkor azt mondta, hogy sorry. Idegbeteg lettem, és elmentem a culturetravel-es lányokhoz, mert az indexen azt olvastam, hogy jófejek. És tényleg. Hoztak nekem jegyet. Így hát hazafelé már komppal jöttünk. Azért érte meg a sok euró és a 20 óra, mert így nem kellett két teljes napot autózni és közben két napot tranzitálni a gázgíroszos és medúzáspartos Észak-Görögországban.
Patras kalandos egy kikötő, nem nagyon szórakoznak tájékoztatással. Kis zsebkendőnyi táblák alapján mégis elsőre megtaláltuk. A check in hajótársaságoként külön épületben van, még a kikötő területén kívül. A komp pár percet késett, és irdatlan mennyiségű kamion és autó gurult ki a gyomrából, mire mi begurulhattunk. Aztán egy szállodai recepció-szerű pultnál kellett várakozni a 8. emeleten, aztán egy vámpírszerűen elegáns fickó kísért minket a hightech űrkabinig, és már indultunk is. Volt sok kávézó, étterem még játszóház is. Mindenhol ment a tévé és az olimpia. Volt még high speed satellite internet is, de a high-t csak a nagyzolás miatt írhatták ki rá. 4 EUR-ba került egy fél órás kártya, password stb, összesen az Index főoldal jött le, és megnéztük az időjárást. Anconában hamar kicsekkoltunk, Olaszországban simán jöttünk a sztrádákon, összesen egyszer pisiltünk Padovában. Ez azért nagy hír, mert kifelé még pelus volt a gyermeken. Tolóban már éjszaka se vette fel, és hazafelé se kellett. Mondjuk emiatt jól mutathattam a kompon a kiszállás-beszállás alkalmával, mivel egy kistáska és egy nagytáska mellett még egy bilit is szorongattam a kezemben, plusz a gyereket.
Este 11 volt, mire átgurultunk a magyar határon. Körmendnél nagy kegyesen átültem a volánhoz, a gyermeknek meg elkezdett ömleni az orravére. Biztosan az osztrák dimbes-dombos-alagutas rohanás miatt. Nyolcas útra nem emlékszem tisztán, a nullásnál már kicsit jobban voltam. Hajnal kettőre értünk haza. Jövőre elvileg nem oda megyünk, de elvileg minden hazaérkezésnél ezt szoktuk mondani. Azért, ha valaki tud olyan homokos, kristálytiszta, nem túl hullámos, egyáltalán nem zsúfolt, biztonságos, szép és repülővel is egyszerűen megközelíthető tengerpartot, az szóljon.

Általánosságban nem írok semmi görögöset, mert tízszer voltunk már (az utókor kedvéért lásd alább), és mindent megnéztünk, amit a férjem meg akart már nézni. Mükénei kor dilije van, az athéni nemzeti múzeum az neki a játszótér. Idén a gyermekre való tekintettel eltekintett Athéntól hála az égnek. Toloról nem mindenkinek egyértelmű, hogy a legjobb hely a világon, de szerintünk az. Kristálytiszta a tenger, emberszabású a part, elképesztően nyugodt az idill a kabócákkal. És közel van Mükéné.

A tíz az ilyen volt:

Először: Tolo 1996 körül, két hét, ketten. Odafelé busz, visszafelé repülő, mert ahogy kiértünk, azzal a lendülettel döntöttük el, hogy busz soha többet, és azonnal megvettük a repjegyet. Megnéztük Mükénét, Tirünszt, Argost, Napfliont, Epidavrost, Delphit, Athént. Megfertőződtünk a görög édességekkel, kajákkal, italokkal.

Másodszor autóval Szerbián át Asprovaltába, férjem egyik kollégájával, feleségével és öt éves gyerekével, amit is akkor horrorként éltem meg. Asprovaltából feltétlenül le kellett menni három napra Argolisba és meg kellett nézni Delphit, Athént, Mükénét, Epidavrost, Tirünszt, Argost és Napfliont. Palea Epidavrosban szálltunk meg, ami egy nagyon kicsi de nagyon jó hely.

Harmadszor Krétán voltunk repülővel ketten. Megnéztük Knossost, Malliát, Fesztoszt, Gortiszt, meg persze az Iraklioni múzeumot, valamint konstatáltuk, hogy Dél-Kréta remek hely, de Hersonissos környéke nem nekünk való.

Negyedszer azt hiszem megint Toloban voltunk ketten, és megint megnéztük ugyanazokat a helyeket, megettük ugyanazokat a sütiket és giroszokat, és megittuk ugyanazokat a cuccokat.

Ötödször Toloban voltunk a barátainkkal négyen, autóval. Kifelé komp Anconából. Argolisban mindent megnéztünk megint meg persze Athént, aztán Peloponnészosz körút. Spárta, Misztrasz, Pülosz (zárva volt ehhehe), Tolobeachen aludtunk egyet, majd Olympia, Delphi, itt a Delphi kemping nevű mesés helyen aludtunk még egyet. Meteora, Stavros három nap ouzó koktél. Hajnali indulással Bulgária-Szerbia.

Hatodszor Krétán voltunk repülővel a barátainkkal, már férj-feleség státuszban, és megint ugyanazokat néztük meg plusz Rethimno, Samária szurdok.

Hetedszer Toloban voltunk ketten, repülővel és Athénból Avis bérelt autóval. Nyilván még ki se értünk a reptérről már az athéni nemzeti múzeum következett, de én már rutinosan nem mentem be. És persze megint mindent megnéztünk. Plusz Orchomenosz, Medea, Iria, meg mittudomén még mi.

Tizenkét hét múlva nyolcadszor egy tizenkéthetes gyerekkel a hasamban voltunk a barátainkkal Korfun repülővel, hat felnőtt, plusz egy kilenc hónapos gyerek. Üres pitát ettem uborkával és rosszul voltam a kávétól. Nagyjából ennyire emlékszem, megérte, remek volt. Korfu egyértelműen nem tetszett nekünk. Túl kicsi volt és túl zöld.

Két év múlva kilencedszer a gyermek már 15 hónapos volt, amikor barátainkkal és az ő barátaikkal mentünk Santorinira repülővel, tíz felnőtt és a gyermeken kívül még két egy éves gyerek. Csak jelezném, hogy plusz csomag játékok, pelenka és babakocsi kíséretében nem ugyanolyan érzés nyaralni, mint anélkül. Ezen felül Santorinin nincsenek kabócák, túl kicsi és túl kék.

Aztán idén, mivel túl rég voltunk ott, egy három és fél évessel hárman autóval Szerbián át megint Tolo következett.

Odafelé számokban:

Indulás 5:30
M5/E75: 6:00
Lajosmizse pihenés (aka wc): 6:30
H-SRB határ: 7:30 – 8:00
Novi Sad kapu: 9:00 5 EUR
Utána parkoló wc: 9:15
Belgrád előtti kapu: 10:00 5 EUR
OMV 100 km Belgrád után: 4096 Dinár kb. 50 EUR 37,5 liter 485 km
Nis kapu: 13:00 13 EUR
Doljevac kapu: 13:10 3 EUR
SRB-FYROM határ: 14:50 – 15:10 760 km
Útdíj: 1 EUR
Útdíj: 1 EUR
Veles Makpetrol wc: 16:15
Útdíj: 1 EUR
FYROM-GR határ: 17:40 – 17:50 940 km (12 óra)
Útdíj Makrigialos előtt 2 EUR
Makrigialos E75: 18:30

Indulás: 5:15
Schell kút 5:40 60 EUR 45,15 liter 1052 km
Paralia útdíj: 2,20 EUR
Tempi útdíj: 1,30 EUR
Larissa után útdíj: 2,50 EUR
Glyfa után útdíj: 1,90 EUR
Orchomenos előtt útdíj: 2,75 EUR
Athén előtt útdíj: 2,70 EUR
Letérés E75-ről ELEFSINA-KORINTHOS felé 11:00 1540 km
Elefsina útdíj (hosszú sor): 2 EUR
Korinthoszi csatorna 11:50
Korinthosz után Napflion felé 10 km kapu 2,90 EUR
Napflion Schell kút: 54 EUR 44 liter 1658 km 13:00
Tolo: 13:15

Visszafelé számokban

Indulás: 11:30
Napflion Schell kút 40 EUR 35 liter 1905 km 11:50
Letérés Korinthosznál Patra felé
Útdíj Korinthosz után 2,50 EUR 12:45 (hosszú sor)
Patras 14:00 Check in kikötőn kívül! Gate 4 14:10 Anek Lines komp 17:00
Ancona 13:30 2093 km
Ancona után A14 útdíj: 14:00 Bilétát kell elvenni.
Padova előtt Schell kút 67,52 EUR 46 liter 2406 km 17:00
Velence útdíj: 19,20 EUR 17:30
Velence után útdíj biléta: 17:45
Tarvisio OMV kút osztrák autópálya matrica
Tarvisio útdíj: 11,80 EUR
Klagenfurt 20:00 2740 km
Graz 21:30 2948 km OMV kút 40,7 l 60 EUR
Magyarország 22:45 2930 km M8-M7
Hazaérkezés: 02:00 3200 km

Megtett út hossza: 3200 km
Benzinköltség, nem számítva az itthoni induló teletankot: 332 EUR.
Útdíjak: Szerbia: 26 EUR Macedónia: 3 EUR Görögország: 20,25 + 2,50 EUR Olaszország: 31 EUR + 10 napos osztrák matrica ill. magyar matricák
Komp: 438 + valamennyi EUR, kb. 470

Megjöttünk. Jubileumi tizedik alkalommal léptük át a görög határt, földön-vízen-levegőben már tízszer odavissza jártunk a giroszevők földjén. Összesen 3200 km került most az autóba, és a túra végére már minden kicsit leamortizálódott. Például a háromévest úgy sajnáltam hazafelé, mint Lajka kutyát, amiért őt abszolúte nem érintő helyzetbe kényszerítettük, bekötve az autóba, mert a tizedik óra után, Ausztria nem kicsit lankás hanem alagutas magasságainak hatására elkezdett folyamatosan orrvérezni még a száján is. Ezen felül amikor itthon bekapcsoltam a gépet, akkor két perc után azt mondta, hogy kékhalál, és nyomjam meg a j betűt, mert windows system probléma van. Azóta is. Mire jó lesz, addigra összeírom a részletes adalékokat és jól feltöltöm velük a következő posztot, csakúgy mint a szerencsétlen széjjelkopott és csupa homok fékbetéteket.

Vannak olyan nehéz napok, amikor én egy kicsit nem érzem magam magyarnak. Férjem kicsit sem. Ilyenkor általában Boban Markovic szól, vagy tzatziki van vacsorára.
Nem irigylem senkitől Magyarországot. Relatíve. Én például állampolgár vagyok, van személyi igazolványom. De aztán lehet, hogy valójában azok a magyarok, akik árpipajzsot adományoznak, meg izomból gárdáznak meninblack. Mit lehet azt tudni? Nekem például tetszett a Magyar Vándor c. film. Férjemnek meg nem.
Általában sokat gondolkozom azon, hogy leírjam-e ide a blogba azokat a redbutton témájú hazai történeseket - hacsak felsorolás és kérdésfelvetés szintjén is - amik belemásznak az életembe, és amiktől idegrángást kapok. De aztán végül mégse, azazhogy nagyritkán. Nagysűrűn pedig - leginkább a gyermekre való tekintettel - elhatárolódom, mert kirekesztő vagyok. Ostobafób vagyok. De meghagyom nekik a játszóterüket, mert jófej is vagyok.
A Pelopponésszosz-félszigetet amolyan B-tervként tartjuk számon, hogy oda mi egyszer ki fogunk költözni végleg, mert a férjem - szerinte - (kis balkáni kitérővel) Mükénéből származik, én pedig szeretem a lukumadeszt. A gyermek - ha megnő - munkakörileg napágykipakoló lesz, egész nap rövidnadrágban. A görög nyelvet úgyse értjük, tévét nem nézünk majd, csak tengert. Jó lesz. Ha egyszer visszanőnek az olajfák. C-tervünk nincsen, űrhajónk se. Goran Bregovicot hallgatunk.

Ma reggel meghalt Puskás Ferenc.

Kedvenc görög falunk picike big-variety-inside boltjában legalább 70 éves papa a tulaj. Szeretünk bemenni oda, bámészkodni a haszontalan holmik között. Papa minden évben leveszi, hogy magyarok vagyunk. Szeretném azt hinni, hogy emlékszik ránk, dehát ez ki van csukva. Nyilván hallott már egy-két magyar szót. Azért én mindig elcsodálkozom, hogy másnyelvűek honnan tudják, hogy nem lettek vagyunk-e például. Szóval kérdezi, hogy magyar? Mosolyog, és elkezdi sorolni az aranycsapat tagjait: Puszkász, Kokszisz...  hiba nélkül. Éppen vége volt a 2004-es EB-nek, gondoltuk ráteszünk egy lapáttal, és felsoroljuk neki a görög csapat tagjait: Nikolaidisz, Dellasz, Zagorakisz...ööö eddig jutottunk. Bácsi nevet, hiszen örül minden görög - mekkora jó lehet már, hogy Európa Bajnokok - de gondolkoznia kell a névsoron. Puskást viszont ismeri. És kedves minimálangolsággal magyaráz nekünk lelkesen, hogy he was the best.
Ma reggel arra gondoltam, hogy a bácsi biztos Panathinaikosz szurkoló volt harmincöt évvel ezelőtt.