Gyermekdal bejegyzései 
Kolompos
2009. 12. 13. 15:40, Fabien,
2 komment
Kategóriák:
Gyerekmese
,
Zene
Címkék:
Gyermekdal
A Kolompos együttes cédéiről is csak jókat tudok írni. A kedvező életkor szerintem mindenképpen óvodáskorban érkezik el, előtte én nem tudtam megfelelően motiválni magam a folyamatos népzenére. De az oviban nagyon sok népmesét, mondókát tanulnak, és a Kolompos műsora ismerős lesz nekik mindenképpen. Mi pl. (autóban ugye) végigénekeljük az egész repertoárt. Néha komolyan azzal szórakozom, hogy lehúzom kicsit az ablakot és tesztelem a szomszéd autókból érkező nézéseket a dugóban, miközben üvölt az én elmentem a vásárba, mi pedig nagy vígan vagyunk, anyázás helyett például kiváló.

[Kolompos - Én elmentem a vásárba CD]
Az első szám egy mese, ami egy medvéről szól, aki felébred és elindul élelmet keresni. Útközben találkozik mindenféle állatokkal (kutya, cica, egér stb.), akiket egy-egy hangszer személyesít meg. Zseniálisan aranyos, mozgalmas, gyermek imádja. A második szám is egy mese, amely a seregélyekről szól, akik végiglátogatják a magyar borvidékeket. Annyira jók a hangutánzó részek, hogy én is imádom. A hatodik a már linket vásáros, de már eleve nem csak úgy van az elindulás a vásárba, hogy se eleje se vége, csak gyí, hanem indulás előtt felpakolnak mindenféle zöldséget, amit aztán állatokra fognak cserélni a vásárban. Ahonnan hazafelé menet szintén hangszerhangú állatokkal találkoznak és betérnek a faluszéli mulatságba is. Tulajdonképpen egyáltalán nem tudom elmesélni, visszaadni az élményt. Hallgassa meg mindenki, akinek óvodás gyereke van.
1. Hol volt, hol nem volt
2. Szüreti játékok
3. Mondóka
4. Ekete pekete cukota pé
5. Megy a kocsi Valkóra
6. Én elmentem a vásárba
7. Locsolkodós
8. Templom kerítésben
9. Tündér
Alma
2009. 08. 19. 15:29, Fabien,
3 komment
Kategóriák:
Gyerekmese
,
Zene
Címkék:
Gyermekdal
Az Alma zenekar munkásságáról még nem emlékeztem meg e sorok között, most már éppen itt az ideje. Pár napja voltunk koncerten, itt nálunk világvégén, és hát röviden: lehengerlő volt. Az énekes bácsi remek frontemberi kvalitásokkal rendelkezik, amiáltal a gyerekek visongva, sikítozva, ugrálva pogóznak és énekelnek. A szülők is remekjól szórakozhatnak, van acdc-s léggitározás, macskajajos menetelés, és felnőtteknek szánt poénok. A hangzás modern, népi hangszerekkel fűszerezett light poprock. A tartalom vegyesen didaktikus és klasszikus. Van Bródy és Kányádi, sokféle zenés vers. Szerintem kizárólag óvodás korosztály a célcsoport, és igazán a koncert az erősség. Néhány track példa:
A nád a házam teteje nagy királyság, koleszos, fősulis, egyetemista korából mindenki emlékszik rá, szerintem. Jó ötlet, hogy egyre gyorsul, nagyon vicces, gyerekek imádják. Enyém otthon direkt gyakorolta koncert előtt :)
A Minimax-dal is megbocsátható. Főleg, hogy hozzáteszik élőben a körítést is, miszerint nemcsak a minimaxról szól a dal, hanem a nevetésről, és senki se vigye túlzásba a tévézést, mert kocka lesz a feje.
A Szuperkukák c. szám igen hasznos ötlet, meglepő volt, hogy pl. nálunk vidéken a gyerekek ismerik egyáltalán a szelektív gyűjtés rejtelmeit; nyilván csak a Szuperkukákból tudják, hogy melyik színű kukába milyen hulladék való, mert a valóságban itt elég kezdetleges a szemlélet. Gyermek szereti a dalt, amúgy is kukás akar lenni nagykorában.
A vakond c. szám Nagybandó szöveg, itt üvöltik a kicsik tankcsapdásan, hogy egyszer talán odébbállnak.
A szülinapos nekem is nagyon-nagyon tetszik.
[Alma: Ma van a szülinapom]
Nád a házam tetejeAnyák napja
2009. 05. 21. 13:26, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Szöveg
Címkék:
Gyermekdal
,
Mondoka
,
Vers
Ültem lingó kis ladikon, úszott hálom lózsaszilom
Az egyik a zanyué, a másik a zapué, halmadik enyém.
Vass-Várkonyi: Piros rózsa, fehér rózsa
Piros rózsa, fehér rózsa, egy csokorba összefogva,
karjaimban alig fér el, alig győzöm öleléssel.
Vedd el tőlem, Édesanyám, harmat csillog bársony szirmán
Nap csókolta, szél ringatta, kicsi fiad, kicsi lányod szívből adja.
Mese-ház
2009. 01. 18. 18:01, Fabien,
2 komment
Kategóriák:
Gyerekmese
,
Zene
Címkék:
Gyermekdal
,
Kalaka
,
Mondoka
,
Vers
,
Weores
A gyermek fegyelmezett típus. Most a kiscsoportban ez már elég jól megmutatkozik. Végrehajtja a feladatokat, nem szórakozik, nem alkudozik. Kapott babylon-t karácsonyra (retro, de lehet kapni!), amivel addig szöszöl, amíg az egy darab 26 likkal rendelkező golyóba bele nem teszi a 26 pálcikát, kreálva ezzel egy remek meteorológiai műholdat. Nem tudom, hogy ez öröklött-e, de ha nem, akkor van egy ötletem a hiperaktívnak ugyan nem nevezett, de a kezelhetetlenségig túlmozgásos gyerekek szüleinek: járjanak legalább 20 km-re és egy óra dugóban araszolásra lévő bölcsibe, majd oviba, kocsival. Napi két óra egy helyben, bekötve, garantált recept a nyugodt, fegyelmezett, egyedül is eljátszó, kitartó gyerekhez. (Gyakorló anyukák kedvéért: itt egy kacsintós szmájli következik.)
A legnagyobb előnye az autózásnak, a non-stop zenehallgatás. Különösebb erőfeszítés nélkül töltődik a fejébe az igényes zene. Néha persze ez non-stop Kalákát jelent, vagy non-stop Halász Juditot, nem beszélve arról, ha mondjuk a Micimackónak kell szólnia újra és újra a nullás hídtól a Lánchídig. Mondjuk tízszer legalább. Ilyenkor nyilván nem írnám le azt, hogy "a legnagyobb előnye", vagy hogy "különösebb erőfeszítés nélkül" hanem csak annyit írnék legszívesebben, hogy ai shot the dj. Megjegyzem, a munkahelyemen, velem egy irodában és/vagy légtérben és/vagy hallótávolságon belül tilos bármilyen zenehallgatás, mert idegbajt kapok. Örülnek, ha szabin vagyok. De például én olyan apróságnak örülök, hogy multifunkciós kormánya van az új kocsimnak, mert odafigyelés nélkül tudom visszanyomkodni tízszer is ugyanazt, vagy akárhányszor.
[Mese-ház: Mesés versek és dalok]
Legújabb szerzeményünk ez a tüneményes CD. Mese-ház: Mesés versek és dalok. Első megjelenés éve: 2002. Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter gyerekverseket mondanak, és helyet kaptak rajta best of gyerekzenék is. Hát röviden: zseniális. A máshonnan már ismerős dalok között nagy újdonság volt a gyermeknek ez a sok-sok vers, amit nem én mondok el. Nem fokoznám, de most már késő. Imádja. A verseket még többször kéri külön-külön, mint a zenéket.
A zenei aláfestéshez a legjobb Kalákákat sikerült beválogatni, és az ex-szélkiáltós T. Horváth József zenéi is nagyon jók. Modern is, vicces is, dallamos is.
Legeslegtöbbször a a Macskapiacot kell hallgatni, illetve természetesen azt, amikor egymás után jön a Török és a tehenek ill. az Iciri-piciri, meg nyilván a Vásár. Én imádom a 15-öst és a 22-est is:)
10/10. Mindenki azonal vegye meg valamint Rudolf Péter for President.
Örülök, hogy úgy alakult, hogy napi két órát ül velem és egy cd-lejátszóval összezárva egy helyben a gyermek, mert ilyen jókat nem is tudom hogy tudnék önszántamból és ennyire koncentráltan adni neki.
Tracklist:
1. Weöres Sándor: A KUTYA-TÁR. Rudolf Péter
2. Weöres Sándor: HARAGOSI. Rudolf Péter
3. Weöres Sándor: A TÜNDÉR (BÓBITA). Nagy-Kálózy Eszter
4. Weöres Sándor: VARÁZSÉNEK - HARAGOSI - A KUTYA-TÁR. Kaláka
5. Benjámin László: BOLHAMADÁR. Rudolf Péter
6. Tamkó Sirató Károly: TENGERECKI PÁL. Kaláka
7. Romhányi József: INTERJÚ A FARKASSAL, AKI ÁLLÍTÓLAG MEGETTE PIROSKÁT. Rudolf Péter
8. Csoóri Sándor: MACSKAPIAC. T.Horváth József
9. Gyulai Pál: A SZÉL ÉS A NAP. Rudolf Péter
10. Móra Ferenc: A CINEGE CIPŐJE. Nagy-Kálózy Eszter
11. Móricz Zisgmond: A TÖRÖK ÉS A TEHENEK. Rudolf Péter
12. Móricz Zsigmond: ICIRI-PICIRI. Kaláka
13. József Attila: INDIÁBAN, HOL ÉJJEL A VADAK. Rudolf Péter
14. Romhányi József: A BŰNBÁNÓ ELEFÁNT. Nagy-Kálózy Eszter
15. Osvát Erzsébet: HÁROM CIMBORA. T.Horváth József
16. Kosztolányi Dezső: MOSTAN SZÍNES TINTÁKRÓL ÁLMODOM. Rudolf Péter
17. Tamkó Sirató Károly: BŐRÖND ÖDÖN. Kaláka
18. Fazekas Anna: ÖREG NÉNE ŐZIKÉJE. Nagy-Kálózy Eszter
19. Gazdag Erzsi: MESEBOLT. T.Horváth József
20. Gazdag Erzsi: MESEBOLT. Nagy-Kálózy Eszter
21. Weöres Sándor: A VÁSÁR. Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter
22. Weöres Sándor: ALSÓ VÉGEN, FELSŐ VÉGEN. T.Horváth József
23. Weöres Sándor: HA A VILÁG RIGÓ LENNE. Nagy-Kálózy Eszter
24. Végh György: A KÉPZELET VARÁZSPÁLCA. Rudolf Péter
25. Gazdag Erzsi: VENDÉGVÁRÁS. T.Horváth József
26. Kormos István: TRÉFÁS MACKÓK. Rudolf Péter
27. A PELIKÁN. Kaláka
28. Móra Ferenc: A CSÓKAI CSÓKA. Rudolf Péter
29. Tamkó Sirató Károly: DARÁZS-GARÁZS. Nagy-Kálózy Eszter
30. TRÉFÁS MESE. T.Horváth József
31. Csoóri Sándor: DIÓBÉL BÁCSI. Rudolf Péter
32. József Attila: ALTATÓ. Nagy-Kálózy Eszter
33. MESE. T.Horváth József
34. ÉJSZAKA. Rudolf Péter
35. Zelk Zoltán: ESTE JÓ, ESTE JÓ. Nagy-Kálózy Eszter
36. Weöres Sándor: AZ ÉJSZAKA CSODÁI. Kaláka
Gryllus Vilmos - Dalok 1.
2008. 09. 16. 21:04, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Zene
Címkék:
Gyermekdal
,
Kalaka
A CD-borítón ez áll: "Ezeket a dalokat - szám szerint 30-at - óvodás és kisiskolás gyerekeknek írtam. Nem csak azért, hogy hallgassák, hanem azért is, hogy énekeljék őket." Gyermek korrekt módon végrehajtja a felszólítást, szereti énekelgetni őket, csak úgy magában, játék közben is. Sőt én is.
Van hozzá egy daloskönyv is, abszolúte érdemes megvenni. Egyrészt kották, másrészt rajzok vannak minden dalhoz minden oldalon, harmadrészt a hangszerek valamint az akkordok is fel vannak tüntetve.
Most már nem írom ki minden gyerek-CD-hez, hogy 10/10, vagy 9/10, mert az van, hogy csak olyanokat hallgatunk, ami minimum ennyire jó.

[Gryllus Vilmos: Dalok 1.]
1. Beköszöntő. Jó kezdés, tamburaszerűség, vagyis mandolin, doromb és gyerekek.
2. Tavasz. Mélyhegedű, vonósok, lassú, szép,
3. Kérdezgető 2. Nagyon édes felelgetős dalocska, ismétlésekkel. Kis juhász, kedves kisfiúhang, kolomp, furulya.
4. Kérdezgető 3. Gyerekek, kis kovács, kalapács, ritmushangszerek.
5. Duda. Én valamiért nem bírom a dudát, de a dalocska attól még jól sikerült.
6. Gólyahír. Szintén felelgetős, kisfiúhanggal, először kevés hangszerrel, aztán egyszercsak blueskocsma.
7. Zápor. Csepereg, gyerekhang, pengetős hegedű, ismételve.
8. Somvirággal, kakukkfűvel. Egyik kedvencünk. Gyerekhang duett és kórus, jó ütem.
9. Lepke és virág. Sok gitár, kedves csendes dalocska.
10. Vigye el a róka. Gyermek nagy kedvence. Háztáji szárnyasok nevét remekül lehet gyakorolni. Egyszervolton is látható-hallható. Felelgetős.
11. Nyár. Többször ismétlődik különböző hangokkal. Pánsíp és gitár.
12. Málna. Az egyik klasszikus. Bálna, málna, zabálna. Óje.
13. Gólya. Kedvenc. Egyszervolton is van. Kvákkvák. Szinti.
14. Csigabiga. A legeslegnagyobb királyság. Gyermek szerint Mária otthon lánya-fia. Megunhatatlan, és mindennap kell énekelni.
15. Cinkehivogató. Természetesen furulya. Pergős ritmusa, aranyos gyerekhangok.
16. Kérdezgető 1. Lassú, felelgetős. Jól érthető. Triangulum.
17. Búza. Szintén kedvenc, mert olyan jó kis menetelős. Sok hangszer szólal meg.
18. Süt a nap, süt a pék. Ez is megtalálható egyszervolton, ez is kedvenc. Versszakok közt kis délszláv ugribugri.
19. Szegény Vilmos éneke. Lantos, reneszánszos, hosszú mese.
20. Gágogó. Csacsi, liba, taliga, paripa. Aranyos.
21. Madár voltam álmomban. Lassú, álmodós, repülős.
22. Hegedül a kisegér. Ez is kedvenc. Cincogós, nyávogós, ugrálós.
23. Ha vihar jó a magasból. Komoly Weöres vers, jól illik a vonósnégyes a szöveghez.
24. Hangya. Ez is komolyabb, halk és lágy fúvósokkal.
25. Gomba-dal. Menetelős, jó kis nevekkel, például susulyka gomba. Amíg nem olvastam, úgy értettem, hogy hagyd a pokolba (közben: hagyd a bokorba).
26. Alma. Fura csembaló, aranyos kisfiúhang, jó kis dalocska.
27. Ősz szele zümmög. Szintén komolyabb dallam, mindenféle húrosokkal.
28. Őszi ének. Kedvenc, menetelős, sok szintidob és csörgő.
29. Duruzs-darázs. Halk, téli délutános, egy szem csellóval.
30. Fehér karácsony. Nekem kedvencem, fülbemászó akkordok, kedves szöveg.
Kedvenceink a Dalok 1-ről
2008. 09. 16. 20:18, Fabien,
1 komment
Kategóriák:
Szöveg
Címkék:
Gyermekdal
,
Kalaka
,
Kanyadi
Fűzfasípot faragni, fűzfalóval lovazni, árkonbokron által, háton hátizsákkal
Menni mendegélni este hazatérni.
Gryllus Vilmos-Kányádi Sándor: Vigye el a róka
Volt egy kicsi kakasom, elvitte a róka.
Jércém is a tavaszon, elvitte a róka.
Volt egy ludam, jó tojó, elvitte a róka.
Récém, tóban tocsogó, elvitte a róka.
Gácsérom és gúnárom, elvitte a róka.
Semmim sincsen tillárom, vigye el a róka.
Gryllus Vilmos-Buda Ferenc: Gólya
Hajlik a fűzfa, földig fátyol, gólya a vízben térdig lábol.
Most idepillant, most odanéz, csőribe' már is a békavitéz.
Gryllus Vilmos: Csigabiga
Lassan jár a csigabiga, táskájában eleség.
Várja otthon lánya-fia, csigabiga feleség.
Gryllus Vilmos-Buda Ferenc: Búza
Zöld ezüst búza, szalma lesz a szára.
Inge földre feslik, égbe nő szakálla.
Gryllus Vilmos-Székely Dezső: Süt a nap, süt a pék
Kel a Nap keleten, ragyog ránk melegen
Kel a pék hajnalban, ágyából fölpattan.
/:Kel a kel a kel a Nap, kel a kel a pék:/
Sütni kell kenyeret, cipót is eleget.
Az este messze még: süt a Nap, süt a pék.
/:Süt a süt a süt a Nap, süt a süt a pék.:/
Gryllus Vilmos: Hegedül a kisegér
Hegedül a kisegér, penget rajta, csellón játszik a macska, vonó a farka.
Ez a csuda zenekar cincog, nyávog, a lagziban a táncot csak erre járod.
Gryllus Vilmos-Keszeli Ferenc: Őszi ének
/:Ne kérdezd, hogy hol a tél, decemberre ideér.:/
Minden vizet beüvegez, hókalappal süvegel,
csizmád talpán bekukucskál, minden zöldet lelegel.
Gryllus Vilmos: Fehér karácsony
Fehér karácsony, hóban mosdasz, ünnepi tisztán nálunk alhatsz.
Fekete karácsony, sáros a lábad, nálunk mégis vetve az ágyad.
CD-n: Gryllus Vilmos - Dalok 1.
Pillangó
2008. 07. 17. 8:52, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Szöveg
Címkék:
Gyermekdal
,
Mondoka
Tarka szárnyú pillangó icipici lepke
Légy hamar szófogadó szállj le a kezemre
Hipp ide hopp oda, száll a pillangó tova
Messze, messze, messze
A pillangót elkaptam, itt van a kezemben.
(Megkérezik kinek milyen színű a pillangója, és utána elengedik.)
Azt hiszem ismeretlen költők
2008. 07. 07. 9:57, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Szöveg
Címkék:
Gyermekdal
,
Mondoka
Egy-kettő-három-négy, te kis cipő hová mégy?
Tipegek, topogok, óvodába/anyukámhoz indulok :)
***
Az én szívem kis óra, szeretet a rugója
Mindig csak azt ketyegi, anyukámat szereti :)
***
Egyszer volt egy kemence, belebújt a Kisbence
Kormos volt a kemence, fekete lett Kisbence
Ránézett a mamája, nem ismert a fiára
Becsukta a kemencét, jól megszidta Kisbencét
Két folk
2008. 04. 09. 13:10, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Szöveg
Címkék:
Gyermekdal
100 Folk Celsius: Icipici mese
Egyszer volt, hol nem volt egy icipici házikó,
icipici házikóban icipici ágyikó.
Ottan élt, éldegélt egy icipici lencsi lány,
icipici anyukával túl az Óperencián.
Icipici lencsi lányka lencsi babát ringatott,
anyuka is ezt csinálta, s boldogságban éltek ott.
Amikor este lett, s az icipici lányka félt,
icipici anyukája mondott egy mesét.
(hogy: ... sokszor)
És ha meg nem haltak, ma is élnek, ma sincs vége a mesének,
ma sincs vége, sosincs vége, fuss el véle
100 Folk Celsius: Altató
Drága gyermekem, aludj szépen el, figyelj rám, egy mesét mondok el.
Nem tudom, hogy mikor volt, de megtörtént. Nézd, a mackód is figyel.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Hold, arcán néhány árnyalatnyi folt.
Este feljött, és amíg elő nem bújt a Nap, csak magában bandukolt.
Nézte, hogy a Föld lenn hogy tündököl, fűből-fából bajuszt is pödör
milyen szép, ha minden évben egyszer a tavasz virágokkal átsöpör
Ahogy sétálgatott, gondolt egy nagyot: megpróbált elérni egy csillagot
de nagyon távol voltak, ezért nem érhette el, arca könnytől csillogott.
Földre hullt a könny, mint ezernyi gyöngy, szellő szárnyon szállt a könnyözön
fehér fátyolfelhő száll a holdvilág elé s minden éjjel rád köszön.
Hallgasd, hunyd be két szemed megfogom apró kezed
simogatlak, amíg véget ér a dal hallgasd, hunyd be két szemed...
Farsang
2008. 02. 08. 14:02, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Szöveg
Címkék:
Gyermekdal
,
Vers
Kodály Zoltán - Gazdag Erzsi: Itt a farsang
Itt a farsang áll a bál, keringőzik a kanál
Csárdást jár a habverő, bokázik a máktörő.
Dirreg-durrog a mozsár, táncosra vár a kosár
A kávészem int neki míg az örlő pergeti.
Heje-huja vigalom, habos fánk a jutalom
Mákospatkó, babkávé, értünk van a parádé.
Télapó a bölcsiben
2007. 11. 26. 12:14, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Gyerekmese
Címkék:
Gyermekdal
A bölcsiben két télapóst is danolásznak. Először úgy volt, hogy "két szarvas húzta, hálitetette, gömbölyű zsákját hálitetette", de most már a gyermek egyre nagyobb pontossággal találja el a szavakat. Úgyhogy mindkét dalocskát sokszor énekeljük az autóban is.
A hullapelyhes c. örökzöld több zenélősforgós, vagy csak szimplán zenélős babajátéknak adja a dallamát. Egy ideig nem tudtam hová tenni, hogy mi köze is lehet a Télapónak a csecsemőjátékokhoz, de aztán a témában óhatatlanul bővülő ismereteimnek köszönhetően megvilágosodtam, hogy ez a kis dal valójában a Twinkle, twinkle little star című angol gyermekdal, amely többféle szövegvariációban él a világban, dallama pedig Mozartig vezethető vissza.
Bővebben a wikipédián:
http://en.wikipedia.org/wiki/Twinkle_Twinkle_Little_Star
Télapós és karácsonyos
2007. 11. 26. 11:08, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Szöveg
Címkék:
Gyermekdal
,
Mondoka
,
Vers
Hull a pelyhes
Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves Télapó
Minden gyermek várva vár, vidám ének hangja száll
Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró
Jöjj el hozzánk, várunk rád, kedves öreg Télapó.
Nagyszakálló Télapó jó gyermek barátja
Cukrot, diót, mogyorót rejteget a zsákja
Amerre jár reggelig, kis cipőcske megtelik
Megtölti a Télapó, ha üresen látja.
Télapó itt van
Télapó itt van, hó a subája, jég a cipője, leng a szakálla
Zsák-zsák, teli zsák, piros alma, aranyág.
Két szarvas húzta, szán repítette, gömbölyú zsákját, százfele vitte
Zsák-zsák, teli zsák, piros alma, aranyág.
Donászy Magda: Áll a fenyő
Áll a fenyő az erdőben, zöld ruhában, ünneplőben
Tél van, ága csupa hó. Ráfújta a télapó.
***
Kis karácsony, nagy karácsony, kihűlt-e már a kalácsom
Ha kihűlt már ide véle, hadd egyem meg melegébe.
Jaj, de szép a karácsonyfa, ragyog rajta a sok gyertya
Itt egy szép könyv, ott egy labda, jaj de szép a karácsonyfa
***
A karácsony akkor szép, hogyha fehér hóba lép
Nem is sárba, ebadta, ropog a hó alatta
Ahány csengő csendüljön, ahány gyerek
örüljön,
Ahány gyertya, mind égjen karácsonyi szépségben.
4 /szó-szó mi-dó szó-szó mi Z, szó-szó mi-dó szó-szó mi Z,
szó-szó szó-lá szó-szó-lá (szinkópa), szó-fá mi-ré mi re dó
A Karácsony akkor szép, hogyha fehér hóba lép –
nem is sárba, latyakba... Ropog a hó alatta.
Hegyek hátán zöld fenyõ, kis madárnak pihenõ –
búcsúzik a madártól, õzikétõl elpártol.
Beszegõdik, beáll csak szép karácsony fájának –
derét-havát lerázza, áll csillogva, szikrázva.
Ahány csengõ: csendüljön, ahány gyerek: örüljön,
ahány gyertya: mind égjen, karácsonyi szépségben.
Holnemvolt
2007. 11. 25. 10:24, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Gyerekmese
Címkék:
Gyermekdal
,
Mesefilm
,
Olvas
,
Web
Az egyszervolt.hu készítői kaptak már egy csomó elismerést, én még azért nem méltattam őket megfelelőképpen, mert ennek csak nagyjából most érkezett el az ideje, mert már nemcsak én választom a gyermeknek, hanem ő is nekem.
A gyermek - két és fél évesek kikerülhetetlen egójának megfelelően - önállóan választhat szabadidős tevékenységet, az általam engedélyezett listákról. Négy kategória van (ami attól is függ, hogy nekem mit kell épp elvégeznem): játék (ami nemcsak játék), kimenős programok, olvasás, mesenézés. Leginkább persze a játszást szokta preferálni, de amikor mesenézést választ, akkor ott van a dvd-n a Kisvakond, Thomas, Teletubbies, tv-n napszaktól függően Bebe tv vagy cbbc, illetve az egyszervolt. Ennyi és nem több.
Egyszervolt nem egyszerű, mivel számítógépet kell használni, vagyis mindenképpen ott kell lennem. Ezért úgy alakult, hogy vasalás közben ez a program. Én kampányvasaló vagyok, összegyűjtök több köbméter ruhát, mire rászánom magam a dologra, ami így órákig tart, amely időre meg kell oldani a gyermek időtöltését. (Ha a kampánycsendben szükség van valamire, akkor pánikvasalással oldom meg a dolgot, hajnalban kitúrom a kupacból a ruhát, és azt az egyet kivasalom.) Szóval, amikor nekiállok vasalni, jó sok időm van, figyelni is kell, meg nem is, ráadásul a számítógép és a vasaló egy helyiségben van, így a lehetőség adta magát, és szép lassan rászoktunk az 'én vasalok gyermek egyszervoltot néz' c. programcsomagra.
Az animációk és a mese.tv az életkorának legmegfelelőbb. Van, hogy egymás után kéri a kedvenceit, vagy egymás után sokszor ugyanazt. Mesékre figyel, dalokat énekelgeti, idő telik, én meg vasalok.
Az egyszervolt.hu-nak minden részlete igényes. Az egész dizájn arról szól, hogy ez egy mesés világ, gyerekeknek. Kalákás és hasonlós, sok zenés, mesés, verses, színművészes, játékos, ötletes, vállalható. Örülök, hogy van.
Ősz
2007. 09. 23. 14:10, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Szöveg
Címkék:
Gyermekdal
,
Mondoka
,
Weores
Ôszi éjjel izzik a galagonya,
Izzik a galagonya ruhája.
Zúg a tüske szél szalad ide-oda
Reszket a galagonya magában.
Hogyha a hold rá fátylat ereszt,
Lánnyá válik, sírni kezd.
Ôszi éjjel izzik a galagonya,
Izzik a galagonya ruhája.
***
Fújja a szél a fákat. Letöri az ágat.
Reccs.
***
Esik eső ujujúj. Hozzá még a szél is fúj.
Ámha fúj is, mindhiába. El kell menni az ovodibidibidííí
***
Esik az eső, hajlik a vessző
Haragszik a katona, mert megázik a lova
Ne haragudj katona
Majd kisüt a napocska
Megszárad a lovacska.
szó szó-lá szó mi, szó-szó szó-lá szó mi
szó-szó szó-lá szó-fá mi, mi-ré mi-ré dó-dó dó
szó-szó szó-lá szó-szó mi,
szó-szó szó-lá szó-szó mi
szó-fá mi-ré dó-dó dó
Gőzcsiga
2007. 08. 26. 16:03, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Szöveg
Címkék:
Gyermekdal
Kocsis Eszter: Csigaút [egyszervolt.hu]
Elindultam egy fűszálon, hogy a világot megjárom.
Csigaút, csigaút, ki tudja, hogy hova jut.
Följutottam jó messzire, fűszálának közepére.
Uramfia ott az út, nagy hirtelen visszafut.
Földre hajlott a fű szála, nem mehettem a világba.
Csigaút, csigaút, most már tudom hova jut.
***
Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára. Kanizsai, Kanizsai állomásra.
Elöl ül a masiniszta, ki a gőzöst, ki a gőzöst igazítja. VAGY
Elöl ül a masiniszta, hátul meg a krumplifejű palacsinta.
Lárpurlár
2007. 08. 26. 15:24, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Szöveg
Címkék:
Gyermekdal
Galla Miklós, Dolák-Saly Róbert, Laár András: Farkas a mezőn
Visszajön hamar, aztán a helyén újra megdermed.
Fúj a szél, süt a nap, néha esik, néha pedig havazik.
Jön a nyár, jön az õsz, utána meg tél van egész tavaszig.
A farkas a száját néha kitátja a mezõn állva.
A szõre szürke, hosszú a farka és jó nagy a lába.
Fúj a szél, süt a nap, néha esik, néha pedig havazik.
Jön a nyár, jön az õsz, utána meg tél van egész tavaszig.
Farkas, farkas a mezõn, Farkas, farkas a mezõn, Farkas, a farkas a mezõn áll.
Farkas, farkas a mezõn, Farkas, farkas a mezõn, Farkas, a farkas a mezõn áll.
Áll a farkas, vörös a nyelve, nyalja a száját.
Körülnéz és megrázza szürke szõrruháját.
Fúj a szél, süt a nap, néha esik, néha pedig havazik.
Jön a nyár, jön az õsz, utána meg tél van egész tavaszig.
Farkas, farkas a mezõn, Farkas, farkas a mezõn, Farkas, a farkas a mezõn áll.
Farkas, farkas a mezõn, Farkas, farkas a mezõn, Farkas, a farkas a mezõn áll.
Mojjad kisbalázst!
2007. 07. 27. 10:09, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Szöveg
Címkék:
Gyermekdal
,
Halasz Judit
,
Vers
József Attila: Altató
Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház
Dunna alatt alszik a rét, aludj el szépen kis Balázs!
Lábára lehajtja fejét, alszik a bogár, a darázs
Vele alszik a zümmögés, aludj el szépen kis Balázs!
A villamos is aluszik, s míg szendereg a robogás
Álmában csönget egy picit, aludj el szépen kis Balázs!
Alszik a széken a kabát, szunnyadozik a szakadás
Máma már nem hasad tovább, aludj el szépen kis Balázs!
Szundít a labda meg a sip, az erdő, a kirándulás
A jó cukor is aluszik, aludj el szépen kis Balázs!
A távolságot, mint üveggolyót megkapod, óriás
Leszel csak hunyd be kis szemed, aludj el szépen kis Balázs!
Tűzoltó leszel s katona, vadakat terelő juhász.
Látod, elalszik anyuka, aludj el szépen kis Balázs!
***
CD-n: Halász Judit - Válogatás (Zene: Tolcsvay László)
Kaláka - Ukulele
2007. 07. 08. 15:29, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Gyerekmese
,
Zene
Címkék:
Gyermekdal
,
Kalaka
http://www.kalaka.hu
https://www.dalok.hu/lemez/id/107
https://www.dalok.hu/lemez/id/189
1993-as énekelt versek. A megszokott jó minőség és stílus jellemzi, és szerintem ez az egyik legváltozatosabb összeállítás. Objektíve természetesen 10 pontos, de a személyes listámon csak 9,99 [:)] decsakmert a vége felé van egy-két kevésbé szimpatikus darab. Nulla éves kortól ajánlom jó szívvel, mert nagyon jó zene. A szöveget bármennyi éves kortól mondogathatja az, aki tud már beszélni. Nálunk ez két éves két hónapos kor körültől játszik :)
Az alább [H] jellel jelöltekről egyszer már írtam, hiszen rajta vannak a Hol a nadrágom c. válogatáslemezen. Ennek ellenére iderajongok még egy-két sort egyikhez-másikhoz.
1. A cinege cipője [H] Ez a legeslegeslegkedvencebb, az biztos. Végig énekeljük a gyermekkel, én persze már kívülről tudom, ami azért nem kis teljesítmény [:)] mert ez egy jó hosszú dalocska. Ő persze a sorvégeket szereti csak mondani, de mindig alig várja a következő sort. Menni, keeni, ááva, venni. Kárkárkár :) Nagyon jó ezt énekelni! Bár, néha egymás után tízszer is kell, például autóvezetés közben. Ilyenkor azért eszembe jut, hogy esetleg még az orromon kéne pörgetni egy labdát is... vagy kettőt.
2. Ujjé/!/vi mese. Didádú, százlábú. Az elején lehet hangosan számolni, aranyos darab.
3. A garabonciások énekeiből. Itt Mikó István is szerepel. Nagyobbaknak való világ.
4. Ó, ne vidd el. Ez a valahai legszebb szerintem. Annyira jó a délszlávos zenéje, mintha végig fájna a szívem, amíg hallgatom. A fenti dalok pont hun ebbe mindenképpen érdemes belehallgatni.
5. Szedjük a jó almát, Kordély a kereke. Két cseremisz népdal. Remek ázsiai hangzás, pentaton, szolfézsóra. Szómagyarázati lehetőség: körtvély, bükköny, imbolygó, hullongó :)
6. Kék a hajnal. Tisztára olyan a hangulata, mint valami elfeledett úttörődalnak. Lehet rá masírozni szépen, és énekelni Weöres amúgy kedves szövegét, amitől az egész masírozás értelmet is nyer. Nem is tudom hol vannak ma ezek a hajnalok meg rétek. Én kívülről tudtam az amidalainkat, és erről a dalról mindig az a kis fehér könyv jut eszembe :)
7. Integető. Már körülbelül ennél a számnál megint csak ismételném magam, hogy mekkora nagy királyság a Kaláka. Ez a kis dal is tündéri, nagyon símogató a dallama, altatónak is kiváló.
8. Ugróiskola. Ütögetős hangszeres ritmusos Gryllusos. Személy szerint a végét végigugrálom, mintegy demonstrálva a gyermeknek az ugróiskolát. Nem tudom, hogy az köti-e le, hogy elképzeli, hogy ez mekkora jó játék, vagy az, hogy az anyja ökörködik...
9. Fűszedő [H]
10. Vándor népek. Rövidke Gyalog galoppos lópatadobogás. Kiolvasó. Iringó-tilinkó, aranyos és rövid. Marcelháza, Bátorkeszi, Dunakeszi, Komárom. Az előzőhöz hasonló dallammal kimerítő honismereti városnézés. Remekül lehet rá táncolni, ezt is nagyon szeretem. Utazás. Utazásos, ritmusos, a börönd ödönös kisautó unokatesója.
11. Görögdinnye [H]
12. Nagymegyer - Nagymagyar [H]
13. Ukulele [H]
14. Pletykázó asszonyok. Ezt a verset a letyepetye kifejezés miatt nem szerettem sose, mert ez a letyepetye olyan ragadványos, furcsa hülyeség. A gyermek meg órákig bírja mondani, hogy letepetepeppete. Úgyhogy kénytelen vagyok ezt nem forwardolni :)
15. Óvodások ballagódala. Gyerekek énekelnek. Olvastam - tán indexes anyukáknál -, hogy van óvoda, ahol rendesen vonulnak, és konkrétan telepakolják a szülők csokrokkal a jól kiöltöztetett gyerekeket, meg a szokásos felhajtás. Talán kapnak autót is, vagy aranyláncot, nem tudom. A dal se jön be, biztos emiatt.
16. F-dúr fonatina. Ez is Tandori, mint az előző. És ez se kedvenc. Tán sok benne a furulya, vagy az F-dúr, who knows.
17. Faiskola [H]
18. Csalafinta - Hiszitek-e? - Hívogató - Altatódal. Barak László versikéi.
19. Rondóka [H]
20. Szajkó [H]
Weöres és Ukulele
2007. 06. 08. 21:40, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Szöveg
Címkék:
Gyermekdal
,
Kalaka
,
Vers
,
Weores
Mesét mondok dí-dá-dú, egyszer volt egy százlábú.
Hát az a százlábú állat sorra számlálgatott minden lábat,
eredményül mennyi jött? Épp 365.
Az év minden napjára jut neki 1-1 lába.
Egyik csupa kulimász, a másikkal magyaráz,
harmadikkal zongorázik, negyedikkel falra mászik,
ötödikkel mutogat, hatodikkal cukrot ad,
hetedikkel krumplit hámoz, nyolcadikkal sok vendéget hív a házhoz,
kilencedikkel az ajtót nyitja, tizedikkel vendégeit kihajítja,
tizenegyedik csak csonka, tizenkettedikkel ágyát bontja,
tizenharmadikat leharapták, tizennegyedikkel fog vakmacskát,
tizenötödikkel koccint, tizenhatodikkal pöccint,
tizenhetedikkel fociz, tizennyolcadikkal kocsiz, tizenkilencedikkel sántikál,
a többivel fürgén szaladgál.
Ahány lába - mert nem dőre éppen annyi adománya az újesztendőre:
minden napra jut 1-1 a sok kicsi sokra megy.
***
Mikó István - Weöres Sándor, Pásztor Béla: A garabonciások énekeiből
1
Mondok mondok éneket, falra mondok képeket,
arany ágyra szűzleányt, döglött lóra holt zsiványt.
2
Szép jó estét, nénike! Bort, szalonnát kapok-e?
Vagy a kémény likján át elröpítem a lányát.
3
Kapu nyílik, csacsi jön, nagy zsák lóg az ördögön:
"Kalmárt öltem, juhaha! ezüst csorgott ujjamra."
4
Fadob, fadob, fogj tigrist, nádsíp, nádsíp, szelídítsd,
pásztorlányka, legeltesd, juhaid közt terelgesd.
5
Jó varázsfű, feloldozz, ajtót bűvölj kulcsomhoz.
Üres serleg, csordulj ki, nincs tallérom, rabolj ki.
***
Gryllus Dániel - Weöres Sándor: Ó, ne vidd el
Ó, ne vidd el két szemeddel a napsugarat,
Ne menj, várj még, mert e tájék sötétben marad,
Ág nem himbál, fecske nem száll, béres nem arat,
Ó, ne vidd el két szemeddel a napsugarat!
***
Cseremisz népdal. Vikár László gyűjtése, Gryllus Vilmos feldolgozása
Ford. Weöres Sándor: Szedjük a jó almát
Szedjük a jó almát, hagyjuk a szív gondját,
Rázzuk a kert lombját, míg süt a fény, hej!
Elmegy az élet, elfogy az égő nyár,
Jöjj ide szép párom, míg süt a fény.
Szedjük a jó körtét, gyűjtsük a kert gyöngyét,
Rázzuk a kert göncét, míg süt a fény, hej!
Elmegy az élet, elfogy az égő nyár,
Jöjj ide szép párom, míg süt a fény.
***
Cseremisz népdal. Vikár László gyűjtése, Gryllus Vilmos feldolgozása
Ford. Weöres Sándor: Kordély a kereke...
Kordély, a kereke imbolygó, körtvély, a levele hullongó,
Vályog a palotánk, bükköny a kertünk,
Ha fiatal, aki mulat, így is jó.
Padlás, a verebe fenn lengő, éhes kisegere csellengő,
Kéreg a heverőnk, szecska az ágyunk,
Így is, úgy is elillan az esztendő.
***
Radványi Balázs - Weöres Sándor: Kék a hajnal
Kék a hajnal, kék, harmat hinti még.
Éledező tarka mező tavaszi csokra szép!
Kék fönn az ég! Kék fönn az ég!
Tavaszi szellő fújja hátunk, ragyog a kikelet, örül a lég!
Nóta, meg ne állj, szállj te, szállj te, szállj!
Fütty kanyarúl, arc kipirúl, szapora móka vár!
Zeng, zsong a táj! Zeng, zsong a táj!
Viola-kedvünk, szöcske-lábunk, röpül a cinege, dalol a száj!
***
Gryllus Dániel - Weöres Sándor: Pletykázó asszonyok
Juli néni, Kati néni - letye-petye-lepetye! -
üldögélnek a sarokba, jár a nyelvük, mint a rokka
- letye-petye-lepetye! -
Bárki inge, rokolyája - letye-petye-lepetye! -
lyukat vágnak közepébe, kitűzik a ház elébe
- letye-petye-lepetye! -
***
CD-n: Ukulele
Orgona
2007. 04. 02. 14:48, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Szöveg
Címkék:
Gyermekdal
Orgona ága, barackfa virága
Öltözzetek új ruhába, anyák napja hajnalára illatosan.
Zúgja az erdő, susogja a szellő
Üzenik az ágak-lombok, légy te mindig nagyon boldog
Édesanyám! Drága nagyikám!