Szöveggyűjtemény

Hogy mit nézek meg a világból, az az én világnézetem. Leírom, hogy szerintem mit jó és mit nem jó nézni ebben a világban.

Olvas bejegyzései

Nagyon vicces írás van itt. Warning, bárki lehet névrokonságban a Természet Anyával, ha túlcsordulnak a hormonjai és egy kicsit nem figyel oda ehhehe. Az ősanya meg egy nem ősanya viselkedésének meghatározásakor nem könnyű a helyzet, e két típus relációja a minden bogár rovar de nem minden rovar bogár viszonyában is leírható, valamint két egymást metsző kör is lehet, amelynek részhalmazában a jó zenei ízlésű egyedek tartózkodnak :) Én például a linkelt definíció szerint abstart ősanya lennék a gyermek szó használata miatt, de mentségemre legyen mondva, hogy az asszociációs sor fordított, tekintettel arra, hogy ezen szó használatát a munkahelyem üdülési beutalójáról kölcsönöztem 2005-ben. (További enyhítő körülmény: az én munkahelyemen van üdülő és van neki beutalója és van rá külön ügyintéző is.)

Szüleimmel annó voltam céges üdülőben, beutalóval (ez is mekkora hülye szó már), de saját jogon eszembe nem jutott elmenni, mert eleget láthatom a kollégákat egész évben, és főleg nem vagyok kíváncsi rájuk fürdőnadrágban. De amikor a gyermek három-négy hónapos volt nyáron - és eleve nem vagyok kolerikus alkat - sehova se nagyon akartam mozogni, egyszerű megoldásnak tűnt igényelni egy helyet Siófokon, aztán megkapni a beutalót, majd nyaralni. Részletkérdés, hogy fos idő volt, és öt nap után hazajöttünk, a lényegi kérdés a beutaló volt, egy a/4-es papír félbevágva, amire oda volt írva vastag betűvel a nevünk mellé, hogy X a munkavállaló, Y a házastárs, Z a gyermek. Így, ni. Tisztelt Bíróság, ebben így nincs poén, de én akkor szénné röhögtem magam a látványon :)

[Révai Gábor: Beszélgetések nemcsak tudományról] 
[Révai Gábor: Beszélgetések nemcsak gyerekekről] 

 

Kétszer két beszélgetés négy, a mi könyvtárunkban örökös tag és szociálisan releváns emberrel. Érdekes, hárman 35-ben születtek, a negyedik, Lukács Béla bácsi, mint legfiatalabb, 47-ben.

Nem tudom mit nyújthat a két könyv azoknak, akik még nem olvastak e négy embertől semmit, mert ilyen szemmel nem tudok nézni egyáltalán. Feltételezem, hogy ők sem fognak csalódni.

A két könyv szerkesztése annyiban különbözik, hogy az egyikben ugyanazon kérdésre egymást felváltva következik Ranschburg és Vekerdy válasza, míg a másikban előbb a teljes Csányi interjú, majd a teljes Lukács interjú olvasható.

Azt hittem, hogy a pszichológusok nem tudnak már meglepni, mert szinte mindent elolvastam, amit ők ketten írtak; pl. Vekerdy fültisztítós dajkarigmusáig már legalább öt különböző úton eljuthattam, cupp. A beszélgetés azonban nagyon személyes, direkt nagy teret ad az életrajzi adatoknak, különösen a zsidóság megélésének. A szakmával kapcsolatos részek azért érdekesek, mert a már ismert álláspontjaik színesednek különböző asszociációkkal. Mind Ranschburg Jenőt, mind Vekerdy Tamást nagyra tartom, sokat tanultam az írásaikból, és ez a beszélgetős könyv még szimpatikusabbá tette őket.

Lukács Béla bácsival szerintem lehetetlen unalmas és rossz interjút csinálni. Mi a tv-ből ismerjük, véletlenül. Kapcsolgatás közben annyit láttunk, hogy a Friderikusznál ül egy mosolygós bácsi, és érdekeseket mond. Elképesztően érthetően adja elő azt, amit szinte még meghatározni se tudok, annyira nem értem. Fizika, csillagászat, ilyesmi. Logikusan, humorosan, társadalmi okozati összefüggésekkel. Olyan lenyűgözően okos, én nem is tudom itt visszaadni azt az élményt, amit akár tv-ben, akár írásban nyújt. Mi rajongunk érte, komolyan.

Csányi a mi kiccsaládunk kiakirály listájának első helyén szerepel, megdönthetetlen előnnyel. Csányi Vilmost olvasva nagyon precízen, nagyon tisztán, tudományosan, definíciófüggően, lépésről-lépésre megérthetjük (nemcsak) a humánetológia alapkérdéseit. A könyvbeli beszélgetés közben ezer újabb kérdést lehetne még feltenni, és simán maradnak elvarratlan szálak; a gondolatvezetése sem tér el az írásaiban már megismerttől. A kérdések ugyan néha kizökkentik kicsit, ezért nyugodt szívvel ajánlható azoknak is, akik már minden gondolatát beépítették a saját világnézetükbe, mert szerintem érthetőbbek például a hogyanok és miértek. Egyébként Csányit nagyon veszélyes olvasni. Mindig kiderül a végére, hogy az ember, az egy állat.

Mindkét könyvet jó szívvel ajánlom, akár nyárra, akármikorra.

Még egy ilyent beteszek ide a blogba, aztán már visszaiparkodom valami közvetlenül gyermekihez, mert régen volt például zene. Valamint kitalálok valami címkét már ezeknek a társadalomismereti bejegyzéseknek :)

***

Szóval ez a segély meg munka dolog egy mondatban nehéz ügy, de a Tóta W. által linkeltidézett Csányinál van a kutya elásva, mint általában :)

http://w.blog.hu/2008/06/13/temetnem_a_munkat

Illetve ebben az egész jól sikerült szájbarágóban ott van a méregfoga is a dolognak, miszerint tehát jól értük? A munkáért munkabér jár. Ezért alapjogiaggályos a monoki dolog ilyenformán, merthogy másformán meg nem aggályos, merthogy húzzanak dolgozni önbecsülési alapon de nagyon gyorsan.

http://index.hu/politika/belfold/segely8831/

Tehát Csányitól kezdjük az olvasást, utána jöhet egy kis w, és azután a szájbarágó. A logikai sor alapjogilag és szociálisan is releváns szinten így lesz érthető :)

Mellesleg az omudsman nem eltörölteti, hanem csak ajánlást tesz, a fent leírt alapon.

Komolyan mondom, hogy nem bírom felfogni azt, hogy mit kell annyit gondolkodni ezen. Rá kell nézni a skandináv modellre, oszt jónapot. Le kell másolni nagyjából egy az egyben, és akkor jó lesz nekünk.

"A bölcsődei hálózat húsz év alatt a felére zsugorodott, a 300 ezer bölcsődéskorúra 30 ezer férőhely jut. Az óvodáknál sokkal jobb az arány, a korosztály csaknem 90 százaléka bekerül." (Az index véleményben hivatkozott NOL cikk részlete.)

Eszerint minimum 270.000 bölcsődés korúnak nem dolgozik az anyukája, illetve 10% óvodás korúnak nem dolgozik az anyukája.

Ma Magyarországon nehezebb bejutni bölcsődébe, óvodába, mint az egyetemre. A felvétel rendje ugyan jogilag szabályozott, de a végrehajtás némely intézménynél igencsak nonszensz, és visszás. A szabályozási hiányosságok addig nem ütköztek ki, amíg volt elég férőhely, de most már ordítanak a módosításért.

Igen, az intézményrendszert kell fejleszteni. Mégpedig hipergyorsan és ésszerűen. Csak két cikk, de bőven lehetne idézni szakirodalmat. Ehh.

http://index.hu/velemeny/eheti/e7i080616/

http://index.hu/gazdasag/magyar/orkiad080613/

 

 

Időközben számos fórumon előkerült a gyermekjogi honlap, és hát valami ipari méretű a sötétség. Konkrétan megdöbbentő az a funkcionális analfabétizmus, amivel a gyermekek nyelvére lefordított alapjogokra reagál a nép. Nem citálom az ún. érveiket, azonban - a magam szórakoztatására vagy megnyugtatására - leírom a jogi tényeket röviden.

- Mindenkit megillető alapjogokról van szó. Tehát nemcsak a gyermekeket illeti meg, hanem a felnőtteket is megilleti, azaz pl. a tanárokat is.

- Alkotmányos alapjogokról van szó. (Ami ugye mindenkit megillet.) Az alkotmányban rögzített alapjogoknak meglehetősen széleskörben elfogadott (nemzetközi) egyezmények az alapjai, amelyek pedig történelmi léptékű időmúlás alatt szerzett (közös) tapasztalatokon alapulnak. Azért gyermekjogi, mert a gyermekek nyelvén van elmagyarázva.

- Alapjognak alapjog a korlátja. Az én alapjogomnak a másik ember alapjoga a korlátja. Tehát egy gyermek jogainak egy másik gyermek (vagy másik felnőtt) joga a korlátja. Tehát nem, nem a kötelezettségek a korlátai az alapjogoknak.

- Az alkotmány egyik paragrafusában lévő mondatok akkor is ott vannak, ha épp egy másik paragrafust olvasunk. (Sőt bármelyik jogszabály bármelyik előírása, vagyis mindegyik - éppen hatályos - jogszabály mindegyik előírása egyszerre érvényes.) Tehát a szövegértési képesség az alap. Anélkül ne próbálkozzunk okosnak mutatkozni.

Én nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek. Remélem (hogy esetleg ezen honlap által is) a mostani gyerekek majd egyszer okosabbak lesznek, mint a mostani felnőttek. Küldeném mindenkinek, aki szereti.

Ez biztos egy értelmes hivatal. Gyermekjogi honlap - az alapjogok gyermeki nyelven. Ritkán tapasztalhatóan érthető, hiánypótló és látszik rajta, hogy olyan jogászok is belenéztek a szövegbe, akik más humán végzettséggel is rendelkeznek ;)

Az egyik sajtóanyag kommentjeiből pedig az is kiderül számomra, hogy mekkora nagy szükség is van egy kis fényre az éjszakában...

[Ranschburg Jenő: Áldás vagy átok? Gyerekek a képernyő előtt. Az élet dolgai sorozat. ]

Kötelezővé tenném mindenkinek, aki gyerekműsort készít, forgalmaz, tart, ajánlkozik, vállalkozik, ország területén behoz, kivisz, átvisz. Rögtön az elején lelövöm a poént: igen, megadja a felmentést. A képernyő nem ördögtől való.
A könyv arról szól, hogyan viszonyulnak a gyerekek, fiatalok a televízióhoz, számítógépes játékokhoz, internethez.
I. rész: A televízió hatása a gyerekekre.
A rész bevezetőjének végén van az a kulcsmondat, amit a gyermekek tévézésével kapcsolatban komolyan gondolkodó, konstans lelkiismeret furdalást, bűntudatot érző, és nagyjából tehetetlen szülő keres:
"Nem hiszem ugyanis, hogy a televízió - lényegéből adódóan és megmásíthatatlanul - romboló hatással lenne a gyerekek személyiségére. Ellenkezőleg: a tévézés, mely a képernyő előtt töltött idő mennyiségében és fontossági ranghelyében zökkenésmentesen beilleszkedik a gyerekek napi tevékenységei közé, és programjaiban megfelel a gyermekkor - még romlatlan - ízlésvilágának, mind tanulásban, mind a színvonalas szórakoztatás biztosításában nagyon hasznos időtöltés lehet."
A bevezető vége előtt a fenti összetett mondat minden elemét kifejti. Például, hogy az, amit a pszichológusok összehordanak a tv-ről, az a bűnbakképzés elnevezésű társadalmi önvédelmi mechanizmus. Személyes műsorkészítői tapasztalata alapján ír a korai (ma már retró) gyermekműsorokról, leírja a gyermekműsorok három fontos tulajdonságát: ami a humor, a rásimerés, és a mozgalmasság. Felteszi - majd meg is válaszolja - a kérdést, hogy meg kell-e óvni a gyermekeket a híradóktól? A műsorok haszontalanságával kapcsolatban igazából a tévé valódi tartalmát veszi védelembe: a szórakoztatást. Négy fejezet következik a témán belül.
1. A tv és a gyermeki megismerés.
A tévé ostorozásának kezdete - nem véletlenül - leginkább amerikai pszichológiai iskolák kutatásaihoz köthető. Ezen kutatásokról majd a cáfolatokról ír bőven az alábbi témákon belül: figyelem, tanulás és gondolkodás, képzelet, kreativitás. A 'gyerekek vagy zombik' alfejezetből kiragadott mondatok: "Honnan tudja a pszichológus, hogy a gyerek ideje feltétlenül hasznosabban telik el, ha nem néz televíziót?" "A tévézési szokások alakulása olyan folyamatot jelez, ... melynek hátterében a szocializáció jól ismert tényezői (...) húzódnak meg." "A televízió és a gyerekek intellektuális fejlődése viszonyában három tényező játszhat fontos szerepet: az egyik: a nézett műsor minősége, a másik: a képernyő előtt eltöltött idő, a harmadik: az a szociális kontextus, amelyben a televíziózás zajlik." Nem idézek tovább, mert simán citálhatnám az egész könyvet. Ezek után például a műsorszolgáltatók részére állít össze feladatokat, amelyek megvalósításával elősegíthető a gyermeki megismerés fejlődése.
2. A tv és az erőszak
Szintén kutatásokon keresztül mutatja be nézeteit, vizsgálja, hogy van-e összefüggés a televízióban látott agresszivitás és a gyerek gondolkodásmódja, esetleg antiszociális viselkedése között. Nyilván van. "A képernyőről sugárzó kritikátlan és ostoba erőszak tagadhatalanul hatást gyakorol a gyerek személyiségfejlődésére." Leírja, hogy ezek a műsorok deszenzitizálják a gyerekeket, de a tévé - pozitív magatartásminták közvetítésével - szenzitizációra is képes lehetne.
3. A tv és a szexualitás
A nemi szerepek, sztereotípiák, nem erkölcs közvetítéséről ír.
4. A reklám hatása
Ilyen nyilvánvalóan helyeselhető gondolatokra számítottam: "Nyolcévesnél fiatalabb gyerekek számára reklámot készíteni és sugározni nem tisztességes üzlet." A magyarázatok között azért találtam újdonságokat is, például, hogy egy óvodás nem képes a kommunikációs partner nézőpontjának megismerésére és alkalmazására. Az eladási szándék sem világos számukra.
II. rész: Számítógépes játékok és az internet
"Minden, ami ezekben a játékokban kritizálható - és minden, ami dícsérhető - az interaktivitással függ össze..."
1. A számítógépes játékok és az erőszak
Itt még tovább lehet sötétíteni azt a képet, amit a tévével és az erőszakkal kapcsolatban leírt. Bőven kifejti, hogy miért. Azonosulás. Aktivitás. Ismétlés. Jutalmazás.
2. A játszva tanulás
Akár óvodás korban is helyeselhető - írja - a számítógépes játékokon keresztüli tanulás, mert az iskolai szituatív tanuláshoz képest - a játékok "szakértelmi ciklusán", a szórakoztatáson, az azonosuláson, a korlátlan és valódi ismereteken keresztül - a gyermekek képessé válnak gyakorlati tudás megszerzésére is.
III. rész: Multimédiás otthonok
Ez a rész már nem kifejezetten kisgyermekekre vonatkozik.
1. Kommunikáció a neten
Ez a kérdéskör értelemszerűen inkább a serdülőkkel kapcsolatban kerül elő.
2. A képernyőfüggőség
Televíziófüggőségről, játékfüggőségről, internetfüggőségről ír.
3. Tv és számítógép a családban
Részletes, használható feladatokat ad a szülők számára.

***

A könyvet olvasva megnyugodtam, hogy jól gondoltam, amikor kábé ilyesmiket gondoltam, hé emberek: Az egyszerű dolgokkal kapcsolatban könnyen belátható az, hogy valami veszélyes-e a gyerekekre nézve, vagy nem. Kés, villa, olló, nem gyerek kezébe való. Mert veszélyes. Ezt mindenki érti. Nem adunk a kezébe olyan ollót, amivel megvághatja magát. De kis bunkóvégű, tompa, gyerekeknek valót nyugodtan odaadhatunk neki. Ilyen ollóval még egy bölcsiskorú is nagyon szívesen vágdos csíkokat, fecniket és cafatokat. Egyáltalán nem veszélyes, hanem anyakímélő és kézügyességfejlesztő.
Vagy például belátjuk azt is, hogy a gyereknek nem mindegy, hogy mit iszik. Nem adunk nekik kólát, alkoholt vagy feketekávét. Csak vizet, gyümölcslevet, és Macikávét.
Csomó hétköznapi dolog egyszerűen beskatulyázható, józan ésszel, normális körülmények között kevés gondolkodással is eldönthető, hogy veszélyes-e vagy sem. A tévé sem különbözik ezektől.
A jogban mindez le van írva, de ezt az analógiát nem szokták idézni a gyereknevelésre vonatkozóan. Szerintem pedig pofonegyszerű. Van olyan, hogy felróhatósághoz kötött felelősség. Általában. A világ fejlődésével együtt kialakult azonban a veszélyes üzemi felelősség is, ahol a felróhatóság nagyon nem érdekel senkit, mivel a felelősség objektív. Csak azért, mert autót vezetek, eleve nagyobb felelősségem van, mint egy gyalogosnak. Pofonegyszerű. Onnantól, hogy felelős vagyok a gyerekemért, ez a felelősség - számomra - objektív. Az égvilágon mindent meg kell tennem, ami tőlem elvárható. Sőt még annál többet is. Meg kell gondolnom, hogy mit adok neki inni, mit adok neki enni, mit adok a kezébe, és milyen tévéműsor elé ültetem le. Ha nem olyan, mint a víz vagy a gyümölcslé, hanem olyan mint az alkohol vagy a kóla, akkor kikapcsolom. Rém egyszerű.

Az egyszervolt.hu készítői kaptak már egy csomó elismerést, én még azért nem méltattam őket megfelelőképpen, mert ennek csak nagyjából most érkezett el az ideje, mert már nemcsak én választom a gyermeknek, hanem ő is nekem.
A gyermek - két és fél évesek kikerülhetetlen egójának megfelelően - önállóan választhat szabadidős tevékenységet, az általam engedélyezett listákról. Négy kategória van (ami attól is függ, hogy nekem mit kell épp elvégeznem): játék (ami nemcsak játék), kimenős programok, olvasás, mesenézés. Leginkább persze a játszást szokta preferálni, de amikor mesenézést választ, akkor ott van a dvd-n a Kisvakond, Thomas, Teletubbies, tv-n napszaktól függően Bebe tv vagy cbbc, illetve az egyszervolt. Ennyi és nem több.
Egyszervolt nem egyszerű, mivel számítógépet kell használni, vagyis mindenképpen ott kell lennem. Ezért úgy alakult, hogy vasalás közben ez a program. Én kampányvasaló vagyok, összegyűjtök több köbméter ruhát, mire rászánom magam a dologra, ami így órákig tart, amely időre meg kell oldani a gyermek időtöltését. (Ha a kampánycsendben szükség van valamire, akkor pánikvasalással oldom meg a dolgot, hajnalban kitúrom a kupacból a ruhát, és azt az egyet kivasalom.) Szóval, amikor nekiállok vasalni, jó sok időm van, figyelni is kell, meg nem is, ráadásul a számítógép és a vasaló egy helyiségben van, így a lehetőség adta magát, és szép lassan rászoktunk az 'én vasalok gyermek egyszervoltot néz' c. programcsomagra.

Az animációk és a mese.tv az életkorának legmegfelelőbb. Van, hogy egymás után kéri a kedvenceit, vagy egymás után sokszor ugyanazt. Mesékre figyel, dalokat énekelgeti, idő telik, én meg vasalok.

Az egyszervolt.hu-nak minden részlete igényes. Az egész dizájn arról szól, hogy ez egy mesés világ, gyerekeknek. Kalákás és hasonlós, sok zenés, mesés, verses, színművészes, játékos, ötletes, vállalható. Örülök, hogy van.

Nagyon jó ötlet a gyermekirodalmi adatbázis. Különösen tetszik az életkori ajánló. Remélem fejlődik majd az oldal, el tudnék képzelni - nyilván kiadóktól függő - képeket, esetleg a különböző kiadás képeit egymás mellett-alatt, linket a teljes szövegre, linket a hangos szövegre, linket a műből készült egyéb műfaji feldolgozásokra.
Jó munkát az oldal készítőinek! :)

 

[Popper Péter, Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás - Sorsdöntő találkozások: szülők és gyermekek] 

2005-ös kötet. Három részből áll: Ranschburg Jenő - Egy egész életre szóló találkozás...; Vekerdy Tamás - "Vagyok, mint minden ember: fennség..."; Popper Péter - Ősök és utódok című rövid írásait tartalmazza.
Hátlapján van egy remek mondat: "A szülő-gyerek kapcsolat örökké tart. Még a halál sem választja el őket." Ennek nagyon örülök :) Valahogy mostanság már egyáltalán nem is akarok meghalni, idegesít a tudat, hogy a gyermeknek nélkülem kell majd élnie.

Ranschburg Jenő írása bevezetés a pszichológia rejtelmeibe. Leírja a gyermek anyával, apával és családdal való találkozásának lényegét; a különböző elnevezésű kötődések mibenlétét; a felnőtté válásig tartó periódusokat; tipizálja a szülői nevelési stílusokat.
Vekerdy Tamás olvasmányos stílusban folytatja a témát. A sorsról és az elvárásokról ír. Beleszövi Freudot, Suddessex grófját, Tomot és Jerryt. Szól a tévéről és a belső képkészítésről, a szabad játékról, a szülői háttérről, megfigyelésről és utánzásról, a derűről és a fejlesztésről, az elfeledett dajkarigmusokról és a fülpiszkálóról. Szerencsére régóta tevékenykedik, így talán egyre több gyerek életére vannak hatással az írásai.
Popper Péter rögtön az indulati és a hidegvérű verés lényeges különbségével indít. Aztán következik az őszinteség, a spontanaitás, a provokáció. Lényegretörően ír arról, hogy az ember nem tulajdon, aztán az álszeretetről, a férfinevelésről és a nőnevelésről, az érzelmek energetikájáról, a német és az angolszász iskolarendszerről, és végül a pénzről.

Mindenkinek ajánlom jó szívvel ezt a könyvet.

Nem lehet a végtelenségig szoptatni, mert nem lehetek a végtelenségig együtt a gyermekkel. Holnaputántól másfél hónapig délutánonként dolgozom. Délelőtt itthon leszek vele, ebédet adok, elaltatom ebéd után, mert ez a legszűkebb keresztmetszet egész nap. Aztán apja hazajön, aztán én elmegyek dolgozni.
Március közepétől a bölcsibe beszoktatás két hete jön, áprilistól a full time hétköznapok. Nekem is szoknom kell az intézményesülést, hát még a gyermeknek. Ennek részleteit múlt héten beszéltük meg a bölcsiben. Alapvetően tetszettünk egymásnak. Legfontosabb két probléma az volt, hogy a) én nem tudtam meg, hogy mi lesz a jelünk, b) kicsit barátságtalanok lettek, amikor ők viszont megtudták, hogy még naphosszat szopizik a gyermek. Elkerekedett szemekkel kérték, hogy a hátralévő két hónapban legyek szíves, és legalább a nappali szopikról szoktassam le.
Végülis igazuk van. Autóban utazást kivéve nem aludt el még soha cici nélkül. Én nagyon ropi voltam ahhoz, hogy ezt így meglépjem, és a bölcsitől vártam a megoldást. Hát most megoldották. Szerencse, hogy időben mentem, és nem mondjuk egy héttel a beszoktatás előtt. De hát én mindent mindig jó előre szeretek elrendezni...
Most, hogy fogalmazni próbálok... Elképesztő, mert még írni is nagyon nehéz a leszoktatásról :)
Emlékszem, hogy LLL-éknél olvastam, hogy nincs nagyobb boldogság a gyermek számára, mint a tejjel teli nagy kerek emlő látványa. Nevettem ezen még szülés előtt, hogy miazhogy emlő, aztán az első hónapokban pedig minden egyes szopizásnál meghatódtam azon a mámoron, ami közben a baba arcán látszik. Egyszerűen hihetetlen.
Aztán a gyerekek 90%-a egyszercsak magától leszokik. Van, aki eleve nem is szeret szopizni, ezáltal eleve kevesebb tej termelődik, nagyon precíz kölcsönhatásban van a mell és a baba. A többség a hozzátáplálás során, fél és egy éves kora között, vagy amikor megtanul járni, azért hagyja abba, mert a normális etetés miatt nem éhes, nem szomjas, valamint talál sokkal fontosabb elfoglaltságot; inkább rohangál és játszik, nem vesződik holmi cicizésel.
A gyermek bárhol, bármikor kapott cicit, ha kért. Teljes lelki nyugalommal szopizott sötétben a szobában csendben, autóban, repülőn óriási zajban, strandon ezer ember között, ülve, fekve, állva. Gyakorlatilag teljesen mindegy volt a helyszín, csak a kerek emlő volt a lényeg :)
Egy éves kora után már azért néha megfordult a fejemben, hogy mi lesz így? Az LLL természetesen nem elválasztásról, hanem elválasztódásról beszél. Hogy majd egyszercsak nem fogja kérni, és majd a gyermek dönti el, és nyugodjon meg az anyuka, mert a szocializáció az.
Jórendben. Node mikor???? Apja több, mint három évig szopizott, és nagyon hirtelen szoktatta le az anyósom. Befestette filccel a mellét, hogy beteg és így a kis három éves nagyon durcás férjem nem kaphatott cicit. Egy hónapig lelkibeteg volt szegény. Ma sem nagyon bírja, ha elutasítják... Nemrég tudtam meg, hogy apósom is vitte a kis sámlit az anyja után. Úgy látszik ez férfiágon öröklődik. Szerintem tudat alatt így is választottak feleséget annó. Mert tudatosan nehezen lehetett volna például rólam régebben elképzelni, hogy én önszántamból egy holstenfríz leszek. És, hogy most itt szenvedek, amiért abba kell hagynom :)
Akárkit és akárhol is kérdezek erről, semmi konkrétumot nem talált ki a tudomány. Nem is a fizikai elválás fáj, hanem a kis hab lelkét sajnálom. Fokozatosságot nem lehet művelni... Itt nincs fokozatosság. Egy nem is nem. Hasonló cipőben már járt anyukák megértenek, és úgy emlékeznek, hogy szintén nem volt könnyű, és egyszercsak túl lettek rajta...
Lassan egy hete, hogy csak reggel és este szopizhat a gyermek. Napközben nem adok neki. Kiabál, hogy ajjcici. Mutogat. Tapiz és fogdos. Első pár nap nagyon sírt. Én is sírtam. Ma már nem sír, de kéri. Hogy ajjcici. És amikor nem kap, akkor elfordul, és boldogtalan. Nem tudom elterelni a figyelmét, nem tudok már hová menni vele napközben. Ha elmegyek és más van vele az se megoldás, mert egyszercsak megérkezem, és akkor ajjcici van. Alig várom az estét. És alig várom, hogy reggel felkeljen. És amikor délután alszik, akkor meg sírok :)
Az az egy dolog segít következetesnek lenni, hogy így jobb lesz neki a bölcsiben. El fog tudni aludni, mint a többi kisgyerek. Én pedig tudok majd dolgozni, mint a többi anyuka.
Hogyrohadnamegazegészvilágúgyahogyvan.
Ráadásul nemrég, talán az indexen olvastam, hogy a háború alatt, légópincében egy anyuka négy vagy öt gyerekét is szoptatta, nem volt más lehetősége. Vagy ez, vagy az éhezés. Először a csecsemőt, aztán sorban a nagyobbakat, 3-4-5 éveseket. A folyadékra és egy kis mámorra legalább nem volt gondjuk. Nem kicsit sírtam ezen a történeten :)
De ez kérem, ez mindent visz. Babits Mihály: Bodri és Pityu című, a korabeli kritika szerint szélsőségesen naturalista novellájának köszönhetően nálam például két évvel a szülést követően szoptatás utáni enyhe depressziót is lehetne diagnosztizálni.
Minek olvasok ilyeneket, nemtudom, de kérem mindenkinek ajánlom a Gyereknek lenni című kötetet jó szívvel és kisírt szemekkel, józanész törökméz jeligére a kiadóba :)

[Julian Orenstein: 365 ötlet, miként nyugtassuk meg síró gyermekünket]

Ez szerintem olyan könyv, amit csak a szülés utáni hónapokban lehet megfelelően értékelni. Nekem sokat segített. Egy oldal per egy probléma vagy jótanács. Vicces rajzok és szolíd irónia. Jó a felosztása is, mivel a nagyon fontos első három hónapot teljesen külön kezeli. [0-3 első hetek, 3-12 babakorszak, 12-24 totyogós kor.]
Az első hetekben nem (sem) volt sírós a gyermek, tényleg csak akkor keseredett el, ha nagyon nyomós okot talált rá. Ki kellett totózni, hogy éppen melyik a kínja, de főleg eleinte nem volt hosszú a checklist. Fontossági sorrendben vagy beragadt a büfi, és/vagy teli volt a pelus, és/vagy éhes, és/vagy unatkozik. Aztán voltak még különféle égbekiáltó problémák, úgymint például túl szoros body, kiesett cumi, hideg fürdővíz, nyűgös-álmosság az esti időhúzás miatt, hajnali sajtkukac tekergőzés a túl sok laktoherb miatt, ésatöbbi.
[Észosztás on] Szerintem a babák nagyjából húszfélét képesek produkálni, esetleg babánként 20 különfélét, de több mint valószínű, hogy mindegyik lehetőség benne van ebben a 365-ben. [Észosztás off]
Részletek:
2. Ne késlekedjen!
Azok, akiknek már idősebb gyermekeik vannak, feltehetően hozzászoktak ahhoz, hogy hagyják még néhány percig sírni a gyermeket, bármi legyen is a baja (ez a lehetőség bizonyára elképesztően gonosznak tűnhet az első gyermekesek számára).
Ám ez a módszer nem működik újszülöttek esetében ... Azonnal cselekdjék, ne várjon egy percet sem, hanem valamiféleképpen próbálja megnyugtatni!...
Ezt kellett nekem olvasni, de nagyon. Többen állították, hogy hagyni kell, de én már első nap éreztem, hogy nem akarom sose hagyni sírni. És akkor ez a könyv lazán így kezdődött, plusz felkiáltójel, ... azonnal beleszerettem. És sose hagytam sírni a gyermeket. Más kérdés, hogy néha hiába nem hagytam, nem volt elégedett a megoldással, és folytathattam a hibakeresést, de rövid időn belül megtaláltam mindig. [Megjegyzés: a gyermek nem volt hasfájós.]
Hasfájós babák anyukáinak sűrű részvéteim mellett egy rövid részletet másolok ki:
41. Kólika, második rész.
...Mindenek előtt próbáljon meg egy dolgot szem előtt tartani megpróbáltatásai során: a kólika nem betegség. Gyermeke egészséges. A beteg babák erőtlenek, sápadtak és csendesek...
Néhány random téma a 365-ből:
Meleg törlőkendő, kaki ügyek, érzékszervi túlterheltség, orrdugulás, tejallergia, mosóporváltás, rossz lelkiismeret, instant csörgő, délutáni alvás, bábjátékok, idősebb testvér, távmunka, szoros cipő, hóbortok, hiszti, telefon.
És most már mindegy, mert nagyon hosszú lett ez a poszt, úgyhogy a kedvencemet még ideírom:
27. Lehetetlen elkényeztetni.
Talán nem tűnik túl jó ötletnek hozzászoktatni a babát a gondolathoz, hogy akárhányszor csak kinyitja a száját vagy boldogtalan az arcocskája, a szülő azonnal reagál rá, azonban ez a helyes teendő. (Egyébként érezte már úgy, hogy az ébrenlét minden egyes pillanatát gyermeke végeláthatatlan igényeinek kielégítésével tölti? Nem így van. Gyakorlatilag a nappal és az éjszaka minden egyes pillanatában ezt teszi.) Talán aggasztja a gondolat, hogy így kényezteti el a babát, és hogy ő soha többé nem fog majd megelégedni kevesebb figyelemmel. Ne aggódjék, ez nem így van. A fejlődésnek különféle szakaszai vannak, közülük az első a bizalom kialakulása. A baba megtanul bízni szüleiben élete első néhány hónapja során, amikor azok minden egyes alkalommal kielégítik igényeit: étel, melegség, megnyugvás. Gyermeke az önálló személyiség kialakulásához elengedhetetlen, értékes építőkővel lesz gazdagabb azáltal, hogy oly sok szeretettel gondoskodik róla. Ez a figyelem és gondoskodás a későbbiekben megkönnyíti majd számára a más gyermekekkel és felnőttekkel való bizalmas kapcsolatteremtést.
Ezt a mondatot aztán az Élet dolgai sorozatban [későbbi poszt lesz] is olvastam, és még jobban megörültem neki, hogy akkor biztos így van jól.

Vicceset írt egy metálos ember a Kalózdalról :)