fabienmondja bejegyzései 
Itt a vége fuss el véle kerekerdő közepébe
2010. 01. 13. 19:44, Fabien,
3 komment
Kategóriák:
Mindennap
Címkék:
fabienmondja
Annak a preanyakori elhatározásomnak, hogy a lehető legkevesebb tévét pláne disney-ket aztán soha, majd például annak az postszüléskori elhatározásomnak, hogy rendszeresen írok blogot, nem sok eredménye lett. Utóbbi elhajlás azzal igazolható, hogy a munka már a blogolás rovására megy, még annyi szabad időm sincs, hogy képeket vagy linkeket keressek például ehhez a poszthoz. Előbbi pedig úgy alakult, hogy a gyermek nevelésének folyamatában megváltozott a sziklaszilárd véleményem, hovatovább rajongani is kezdtem a következő disney pixar tudomisén filmalkotások irányába, mivel folyamatosan nézzük őket úgyismint:
Jégkorszak 1-2-3
Verdák
Dino (Aladáros)
Őslények országa sorozat
Micimackó minden mennyiségben
Némo nyomában
101 kiskutya
Ezen felül kiemelt fogyasztói vagyunk a Magyar Népmesék, Kisvakond, Thomas, Éliás, Pom-Pom, Kockásfülű nyúl, Jamie és a csodalámpa, Lolka Bolka, Vizipók, Mikrobi, Nagy hohoho horgász, Mézga Géza, Pampalini és egyéb most eszembe nem jutó meserengetegnek, mind dvd-n, mind youtube-n, mind mesetv-n (egyszervolt).
Tv-csatornák közül a bebe tv még esténként belefér, Jim Jam megy, Minimaxot csak ha nagyon jó mese van rajta, többi kicsukva.
Lefekvéskor pedig a régebben itt már írt, saját magam által kitalált "két cica" című remek alkotásból alakult "két csiga" című mesét kell elmesélnem, akik mindenféle (gyerekszobában fellelhető) állattal találkoznak, akiket a gyermek elbáboz és megszemélyesít, és a világ végén lévő játszóteret keresik, és közben nagyon bátrak és száz dolog is történik velük, amíg végül elérnek arra a nyomorult játszótérre, és én már elalszom, és a gyermek meg szépen a helyére pakolja az állatokat, leoltja a villanyt, és betakarja magát.
A címről jut eszembe, hogy akkor most pedig saját magam motiválása végett ezúton büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy legalább havonta írok ide valamit, ami szabad szemmel is látható.
Inglourious Basterds
2009. 09. 27. 15:29, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Mindennap
Címkék:
fabienmondja
Megnéztük a Becstelen Brigantykat. Szerintem angolul is hülye a címe. Részletekbe menőn nem bírom elemezni, hogy miért zseniális, de az. A méltató filmkritikusokkal mind egyetértek, és Brünnhilde a poszt végén megfogalmazta, hogy mire is gondolok. A zenéjét meg fogom rendelni asap.
Cavinton
2009. 09. 23. 19:17, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Mindennap
Címkék:
fabienmondja
Egyrészt nem vagyok normális, amiért a Csepel-sziget déli részéről majdnem Szentendréig járok nyolcra dolgozni úgy, hogy közben a gyermeket ki-be dobálom a Batthyány térnél óvodába, mivel mindez három órát vesz igénybe per nap. De igyekszem kulturáltan szórakozni közben, ahogy itt néha említésre kerül. Viszont nem vagyok normális azért sem, mert ma például egy darab slusszkulccsal indultam el erre a túrára, és ezt a budai alsó rakparton vettem észre. Az égvilágon semmi nem volt nálam, se pénz, se papírok, se telefon, se semmi. Az egész táskámat otthon hagytam. Ha rommá töröm az autót és magam is, akkor maximum a céges parkolókártyám sorszáma alapján tudtak volna azonosítani hosszas nyomozati munkával. Úgy látszik, most már az sem elég, ha felírok valamit, hogy el ne felejtsem, mert a másfél éves fekete soft Moleskine is a táskámban volt benne. Gyermeket kiraktam oviba, hogy legyen valami motivációm, (még jó, hogy fél nyolckor nem kell a parkolásért fizetni) aztán visszafordultam, és végigálltam a sorokat oda és vissza is. Tízre már benn is voltam. Kávéval indítottam, aztán jött is az ebéd. Fél ötkor elindultam a gyermekért az oviba, ahol kiderült, hogy reggel be kellett volna fizetni valamit, aminek kimentésére kénytelen voltam elmesélni, hogy mekkora hülye vagyok. Ezek után a nulláson baleset volt hazafelé, úgyhogy komppal kellett átkelni Százhalombattáról a szigetre á 1000 Ft. Nagy király voltam ma, szerintem.
Ja, egy valamire jó volt ez: a Radió Cafén már hetek óta húzták a népet azzal, hogy leadják a legeslegrosszabb magyar zeneszámot ever. Semmifélét nem árultak el róla, nagyon izgi volt. Pont nem hallottam volna a Karthago 30 év után c. számát, ami valóban wtf kategória. A sokk után szerencsére kinyilatkoztatták a legeslegjobb zenekart is, ami szerintük zene, szöveg, koncert kategóriában is a Quimby. Mivel szerintem is az, hát ennek nagyon örültem.
És este House just for the record.
Jaj
2009. 09. 20. 15:28, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Redbutton
Címkék:
fabienmondja
Jaj annyi hülyeséget írnak össze az interneten, hogycsakna. Elmondom, hogy mi a baj az állami és önkormányzati cégek vezetőinek pénzével. Pl. vegyünk egy legalja másfél millát úgy, hogy nem rúgják ki, tehát nincs egy éves felmondási idő és végkielégítés (aka 18 MFt egyösszegben.). Ott van neki tehát a 18 MFt éves fizu. Az 50% prémcsi, ami azt jelenti, hogy az évi 18 MFt 50%-át megkapja még, kérdés nélkül. Ez már 27 MFt. Nettó mondjuk 15. Ott van az a kafetéria, amit minden dolgozó megkap, mondjuk majdnem fél milla/év. Mi van még ott, nem is tudom. Ezek az excel táblák amúgy hülyeségek, mert az pl. nincs fenn a neten, hogy mindegyiknek van céges kocsija, céges benzinje, amit már ne is szorozzunk be, felesleges (én a nettóm 20%-át benzinre költöm).
Nem az a baj, hogy ennyit keresnek, ha a versenyszférában lennénk, és a tulajdonos megengedné nekik azt, hogy ennyit keressenek, mert annyira frankón működik a cég. De a tulajdonosnak jelen esetben halvány lilája sincs arról, hogy mennyit visznek haza, ez a baj. Illetve kritikátlanul kap bárki-mindenki. Ha nem felelt meg egyik cégnél, akkor megy a másikhoz szintén vezetőnek. Nemám a munkaközvetítőbe.
Mondjuk a tulajdonosnak van egy csomó más kötelezettsége, amivel szintén nem törődik: egészségügy, rendőrség, oktatás, közlekedés ésatöbbi. Ja és velem se törődik. Se veled. Nem is tudom akkor én minek törődöm vele?
Apásanyás
2009. 09. 09. 18:52, Fabien,
5 komment
Kategóriák:
Mindennap
Címkék:
fabienmondja
Jó sokat akartam írni anyaságról, nőségről. Vagy időről, pénzről, boldogságról. De csak kevés okoskodásra van időm, mert dolgoznom kell, most épp sokat. Úgyhogy röviden.
Barátnőm egyszer dedikáltatott nekem Csernussal, aki felhívatott engem vele telefonon, mert személyes kontaktus nélkül nem dedikál. Jól meglepődtem, azt hittem készátverés. Az egy perc beszélgetést követően azt írta nekem Cs., hogy legyek sikeres nő, feleség és anya. Jól meglepődtem, kösszépen. Azt, hogy mi a dolgom a világban, azóta tudom, hogy szültem. Tudom, hogy mit szeretnék, még sok gyereket, és semmi mást, de nem engedhetem meg magamnak.
Sokismeretlenes ez az egyenlet. Ismerek nagyon sok sikeres anya nőt. Ismerek sikeres nem anya nőket is. Hárman közülük például még nálam is okosabbak. Az egyik penge agyú ügyvéd, mindent tud és mindenre emlékszik. A másik hihetetlenül kreatív szociális jogvédő, köztisztviselő. A harmadik főfoglalkozására nézve ipari méretekben blogol, egyébként meg éli az életét. Egyikük se anya. Kettő közülük szingli, és szenved emiatt, a harmadik feleség, és jól érzi magát a bőrében. Tulajdonképpen tudok röviden is okosságot írni anyaságról, nőségről: minden ugyanaz másképpen, illetve az igazság odaát van. Az egyenlet egyensúlyba hozza magát, mert Neo nem létezik Smith nélkül. Szakirodalomban új link van, olvassatok galád apablogot is. :)
Russell
2009. 09. 07. 3:01, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Mindennap
Címkék:
fabienmondja
,
Russell Crowe
Asszem öregszem, mostanában pár óra alvást követően egyre többször felkelek, aztán úgy maradok. Férjem altatóval alszik, gyermek kulturáltan alszik, én nem alszom. Szombat éjjel se aludtam, és véletlenül elcsíptem a Szigorúan bizalmast. Nagyjából itt szerettem bele Russell Crowe-ba, annak idején, aztán a Gladiátor már csak rátett egy lapáttal. Az összes filmjét meg kellett szereznem. Nagyjából azidőtájt (2000) kezdtem el netezni. Akkor még nem volt youtube. Russell Crowe fórumokon dumáltam el egy csomó időt, és videókazettán kaptam meg egy kedves csajtól a Texast. Meg a Parkinson interjút. Aztán az első TOFOG cd-k jöttek. Olyan régnek tűnik az egész. Nem tudom, hogy a majdnem tíz év miatt tűnik régnek vagy az elavult technológia miatt :) Most youtube-n szinte minden fenn van. Ez az egyik kedvenc interjúm is; 60 másodpercben minden benne van, amiért rajongani bírok; a hangja meg a sármja is.
[Russell Crowe about South Park]Vég
2009. 08. 18. 16:37, Fabien,
5 komment
Kategóriák:
Redbutton
Címkék:
fabienmondja
Most komolyan, az emberek így halálosan meglepődtek a végkielégítéseken, meg lenyúlt százmillákon meg offsórmilliárdokon? Én ezen lepődtem meg. Hogy hol él bárki-mindenki? Jó, nekem könnyű, mert olyan helyen dolgozom, és több, mint tíz éve látom, hogy mi megy. Minden kormányváltásnál sőt, néha sűrűbben, a többszázmillió. Néha milliárd, kifigyeloda. Az megy. Tanácsadói szerződésekre, illetve az Igazgatóságnak meg a Felügyelőbizottságnak. Onnan meg a pártkasszákba. Az egész IG-t meg FB-t mindig le kell cserélni aztán kinek-kinek meg kell köszönni. Hát sajnos mindenkinek nem juthat, bár hogy még ott vagyok, az azért van, mert reménykedem ehhehe. Nem is igaz, mert hogy még ott vagyok, az azért van, mert a munkám jó, lenne van értelme, úgy szociálisan mind népgazdaságilag, még akkor is, ha a nagyon nagy főnökök trágyalégylárvák mind. Ugyanezt érezheti egy nyomozó is például, vagy egy békávéellenőr is, mint én.
Egy megoldás van kedves gyerekek, mindenkinek, tehát mindenkinek be kell tartani a szabályokat. Aki nem tartja be, azzal be kell tartatni. A tartatni az nem egy olasz piskótaféleség hanem a legfontosabb szolgálat létigéje. A szabály pedig az, kedves gyerekek, hogy ne hazudj, ne csalj, ne lopj. Aki hazudik az csal, aki hazudik az lop, az pedig mind-mind nagyon csúnya dolog. Persze corpus delicti nélkül ilyen fentieket leírni szintén az, pfuj.
Jó reggelt kívánok.
M
2009. 08. 09. 16:23, Fabien,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
Mindennap
Címkék:
fabienmondja
Mostanában hardatwork, alig van időm. Nem vagyok tipikus jogász, klasszik ügyvédnek egyáltalán nem is bírom elképzelni magam, már a magas sarkú cipő huzamosabb hordása is idegesít, nemhogy a kiskosztüm. Persze egy csupaüveg egyterű mélyparkológarázsos irodaházban kénytelen vagyok kinézni valahogy, mert a cicusok egyre többen vannak, ráadásul egyre idősebb vagyok, a cicusok meg egyre fiatalabbak. Kábé olyan fiatalok most, mint amikor én odakerültem a céghez, és néztem a mostani korombeli nőket, hogy debénák. Amúgy a munkám se tipikus jogi munka, inkább olyan jajdejó, hogy jogász vagy, megspórolunk egy csomó időtpénztveled típusú munka. Amire a legnagyobb szükségem van közben, az a tapasztalat, és a munkatársak bizalma, elismerése, amivel vagy ami miatt irányítani tudom a folyamatok alakulását. És ezzel szintén megspórolok egy csomó időtpénzt a főnököknek. Ha lenne valaki, aki csomó időtpénzt spórolna nekem, vagyis előteremtené helyettem, és lenne sok időm és sok pénzem, akkor egyáltalán nem dolgoznék semmiféle cégnek semmiféle irodaházban, akkor (btw szülnék még egypár gyereket) leginkább ilyenek olvasásával tölteném az időmet:
Lécci-lécci hadd legyek én M-ügynök! (MIB.II.)
Mer akik élnek azok délnek mennek
2009. 06. 15. 9:53, Fabien,
2 komment
Kategóriák:
Mindennap
,
Zene
Címkék:
fabienmondja
,
Görögország
Már kicsit nagyon nem bírom agyilag. Kedélyjavítóként finn gyártású magnéziumot szedek. Munkahelyemen már régóta diliház van. Se koncentrálni nem tudok, se motivált nem vagyok, se semmi. Szorongok a semmitől. Oviban mától nyári szünet van. Pénteken megyünk tehát nyaralni. A nagy gazdasági világvásárra tekintettel ólcsónemdrága akciót néztünk ki. Görögországban. Néztünk mi más országot is, de megint ez lett a vége. Tizenegyedik. Sarti lesz, mert homokos, és nincs messze. Északon nem olyan jó, sok a magyar, kevés a kopárság, nincsenek 4000 éves kövek, se kabócák, de Tolo ká messze van, Dél-Kréta meg még drága repülővel. Nyár végén még reménykedünk valamelyikben. Autóval megyünk, azt hiszem éjszaka. Stevie megbízhatóan frissítette az ultramegbízható itinerét, ráalszunk előtte való nap, mi baj lehet? Százezerféle baj lehet, amitől szorongok természetesen. 1200 km megállás nélkül, keresztül a Balkánon. Alig várom :)
Jovano Jovanke
Disko partizani
Cé Ronaldo Marry Me
2009. 05. 28. 9:49, Fabien,
2 komment
Kategóriák:
Mindennap
Címkék:
fabienmondja
"Tegnap súlyos sérüléseket szenvedett egy Manchester United rajongó feleség, amikor a BL-döntő első perceiben a Gladiátor soundtrack után kanapén tévézés közben lelkesen hadonászva kiabálta, hogy céronaldó rúgjál gólt, céronaldó rúgjál gólt. Barcelona drukker férje a sírással küszködve se tudott rajta segíteni a röhögéstől."
Bakker, úgy hadonásztam, hogy meghúzódótt a bal vállam. Azt hittem befosok. Nem bírtam aludni éjszaka, még el is ájultam, azt hittem kifordult a vállam, vagy elszakadtak a szalagok. Most voltam a sebészeten. Húzódás. Pihentessem, ne vezessek kocsit, és csillapítsam a fájdalmat. Noórmális Margit? A mai napom betegszabi, lehet, hogy holnap is, nyilván nem tudok vezetni, most még úgy fáj. Fel van kötve a kezem, és még ki is kapott a MU. Mondjuk igazából a Barcelonának szurkoltam én is, csak a Messi nem olyan szép, mint a céronaldó, viszont jobban focizik asszem. Ahhoz nem értek.